XVI. Benedek pápa üzenete az Elvándorlók és Menekültek világnapjára
2011. január 16-án, vasárnap tartják az Elvándorlók és Menekültek Világnapját, amelynek
témájául a pápa ebben az évben az „Egyetlen emberi család” címet választotta. Ez lesz
a 97. világnap. Az alkalomra írt pápai üzenetet kedden délelőtt mutatták be a vatikáni
sajtóirodában. Az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsa által közzétett adatok szerint
a világon 15 millió a külföldre menekülők száma, míg az országon belül menekülők száma
27 millió. Olaszországban minden 12. személy külföldi, többségük román, albán és marokkói.
A Szentatya üzenetének szavai szerint a világnap kiváló lehetőséget jelent
az egyház számára két ok miatt is: egyrészt, hogy elmélkedjen az egyre nagyobb méretű
migráció jelenségéről, másrészt pedig, hogy imára és cselekvésre buzdítson mindenkit,
hogy a világban növekedjen az igazságosság és a szeretet.
„Amint én szerettelek
titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). Az Úr Jézus ma is ezt a felhívást
intézi hozzánk. Amikor az Atya arra szólít bennünket, hogy legyünk az Ő gyermekei
szeretett Fiában, egyben arra is emlékeztet minket, hogy Krisztusban egymás testvérei
vagyunk.
Ez az emberek közötti valódi kapcsolat sugallta a világnap ez évi
témáját, amely úgy tekinti az emberiséget, mint egyetlen nagy családot. A mai társadalomban
a férfiak és nők egyre sokszínűbb etnikumot és kultúrát képviselnek, amelyben a különböző
valláshoz tartozó személyek ösztönzést éreznek arra, hogy párbeszédben álljanak, hogy
békében éljenek egymás mellett és tiszteljék a másik jogos különbségeit. A II. Vatikáni
Zsinat is megfogalmazta azt az igényt, hogy a különböző népek egyetlen közösséget
alkossanak.
Az útvonal, azaz az élet útja – azonos mindenki számára. Ám a
körülmények, amelyeknek keretei között életünk alakul, nagyon különböznek egymástól.
Sokan kénytelenek az elvándorlás nehéz útját választani, vagy országon belül, vagy
országon kívül, átmenetileg, vagy egyszer s mindenkorra, gazdasági vagy politikai
okok miatt, saját elhatározásukból, vagy kényszer hatására. A korunkra annyira jellemző
globalizáció nem csupán társadalmi-gazdasági folyamat, hanem együtt jár azzal, hogy
az emberiség egyre inkább egymás függvényévé válik.
Az egyház ezzel kapcsolatban
állandóan azt hangsúlyozza, hogy e folyamat etikai alapját az emberi család egysége
kell, hogy képezze. Az elvándorlók és a helyi lakosok egyaránt egyetlen családot alkotnak,
mindenkinek joga van ahhoz, hogy hozzáférjen a javakhoz, mert azok rendeltetése egyetemes,
amint azt az egyház társadalmi tanítása hangsúlyozza.
A Szentatya „Caritas
in veritate” enciklikája nyomán leszögezte, hogy a globalizáció folyamatában lévő
mai társadalomban a közjó iránti elkötelezettség szükségszerűen az egész emberi család
távlatát ölti magára, azaz a népek és a nemzetek közösségévé lesz. Ily módon alakot
ölt benne az emberek városának egysége és békéje, valamint bizonyos mértékig előrevetíti
Isten városát, amelyben nincsenek határok. Ebben a perspektívában kell szemlélnünk
az elvándorlás jelenségét is.
2001-ben a világnap alkalmából II. János Pál
pápa üzenetében azt hangsúlyozta, hogy a közjó egyetemessége átöleli a népek egész
családját, felül emelkedik az önző nemzeti érdekeken. Ebben az összefüggésben kell
szemlélnünk a migrációhoz való jogot is. Az egyház minden ember számára elismeri azt
a jogot, hogy elhagyja saját országát és más országba menjen, ahol jobb megélhetési
körülményeket talál. Ezzel párhuzamosan azonban az államoknak joguk van ahhoz, hogy
szabályozzák a migráció mértékét, hogy védjék saját határaikat, biztosítva azonban
mindenkor az emberi személynek kijáró tiszteletet.
A bevándorlóknak továbbá
kötelességük, hogy integrálódjanak a befogadó országba, hogy tiszteljék annak törvényeit
és nemzeti identitását. Ebben a helyzetben az egyház a történelemben zarándokútját
járó Isten népét jeleníti meg, mint a bizalom és a reménység forrását. A Lumen gentium
zsinati konstitúció szavaival: „az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele
az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének…” Az oltáriszentség,
amely az egyház szívét alkotja az egész emberiség számára a kommúnió kimeríthetetlen
forrása. Isten népe ezen keresztül ölel magához minden nemzetet, népet, népcsoportot
és nyelvet.
A világnap témája – egyetlen emberi család – különösképpen vonatkozik
azokra, akiket a körülmények kényszerítenek menekülésre, elvándorlásra. Ők a migrációs
folyamatnak jelentős hányadát alkotják. A nemzetközi közösség különös elkötelezettséggel
rendelkezik azokkal szemben, akik az erőszak és az üldözés elől menekülnek. A stabil
és harmonikus együttélés egyik feltétele az, ha tiszteletben tartják jogaikat és biztonságot
teremtenek számukra, beleértve vallási jogaikat is.
A Szentatya figyelme végül
azokra irányult, akik külföldön végzik tanulmányaikat. A migráció jelenségén belül
egyre fontosabb szerepet játszanak ezek a személyek társadalmi szinten is, mivel vezető
szerephez jutnak, amikor egy napon visszatérnek hazájukba. Kulturális és gazdasági
szempontból egyaránt összekötő hidat alkotnak a küldő és a befogadó ország között.
Ez a jelenség is erősíti az egyetlen emberi család kialakulását.
A Szentatya
a migrációs világnapra írt üzenetében végül emlékeztet arra is, hogy az elvándorlás
sokszor rendkívül drámai és emberhez nem méltó tapasztalatot jelent. Az egyház úgy
tekint a migrációra, mint korunk tipikus jelenségére, amely még jobban előtérbe helyezi
az emberiségnek azt az elhivatottságát, hogy egyetlen emberi családot teremtsen.
Ezzel
együtt azonban tisztában van azzal is, hogy a migráció sokszor nem egységet, hanem
megosztottságot és viszályt okoz. Nem szabad azonban reményvesztetten élni. Kérjük
Istentől, mindannyiunk közös Atyjától, hogy segítsen bennünket testvéri kapcsolatok
kialakítására, személyes, társadalmi és politikai szinten egyaránt. A pápa végül a
Stella maris – a Tenger Csillaga néven tisztelt Legszentebb Szűzanya oltalmát kérve
apostoli áldását adja az elvándorlókra, a menekültekre és mindazokra, akik ezen a
fontos területen munkálkodnak.