2010-10-21 16:31:54

A keresztény értékek biztosítékai a társadalmi igazságosságnak és szolidaritásnak – a pápa szavai Korea új szentszéki nagykövetéhez


A dél-kelet ázsiai ország új szentszéki nagykövete Thomas Hong-soon Han csütörtökön délelőtt mutatta be a Szentatyának kormánya megbízólevelét. Beszédében a pápa elismeréssel nyilatkozott Koreáról, mint olyan országról, amely fontos egyensúlyozó szerepet tölt be az egész kelet-ázsiai térségben és amely képes volt arra, hogy a jelentős gazdasági növekedés mellett a közösségvállalásról is gondoskodjon.

Ez a kis állam az utóbbi 50 év során olyan nagy fejlődést ért meg, hogy ma már nincs szüksége támogatásra, hanem ellenkezőleg az adakozók közé tartozik. A pápa ebből a megfontolásból indult ki az új nagykövethez intézett beszédében. Elismeréssel szólt arról, hogy ilyen mértékű ipari fejlődés elképzelhetetlen lett volna a koreai nép szorgalma nélkül. Ugyanakkor a gyors gazdasági növekedés együtt jár azzal a veszéllyel, hogy háttérbe szorulnak az etikai megfontolások. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy a társadalom gyöngébb elemeit egyre inkább kizárják a nemzet jólétének őket jogosan megillető részéből. Az utóbbi évek súlyos pénzügyi válsága még inkább kiélezte ezt a problémát, ugyanakkor azonban arra felhívta a figyelmet, hogy mindenfajta gazdasági és politikai tevékenységet új etikai alapokra kell helyezni.

A Szentatya az új nagyköveten keresztül arra buzdította a koreai kormányt, hogy fáradozzon a társadalmi igazságosság és a közjó érdekében. A pápa figyelme ezután a nemzetközi helyzetre irányult. Ezzel kapcsolatban megfogalmazta, hogy a Szentszék nagyra értékeli Koreának a térségben betöltött pozitív szerepét. Nevezetesen mindazt amit a félsziget békéje, biztonsága, az egyes országok gazdasági integrációja érdekében tesz. Konkrétan a pápa megemlítette Korea fontos diplomáciai összeköttetését az afrikai országokkal, továbbá azt, hogy a jövő hónapban Szöulban rendezik meg a G 20-ak csúcstalálkozóját. A koreai kormány ezzel is arról tesz tanúságot, hogy a világ színterén vezető szerepet játszik és elősegíti azt is, hogy a globalizáció folyamatában figyelmet kapjanak a szolidaritás és a testvériség megfontolásai is.

A koreai nagykövethez intézett beszédben a pápa végül foglalkozott a Szentszék és a koreai hatóságok hatékony együttműködésével és a katolikus egyháznak az ázsiai országban végzett szolgálatával, főként azzal, amit a nevelés, a szegények és bevándoroltak felkarolása, valamint az élet és a család védelme érdekében tesz. A laikus hívek szerepét méltatva a pápa emlékeztetett arra, hogy ők voltak az elsők, akik az országban hirdették az evangéliumot és életük áldozatával tettek tanúbizonyságot hitük mellett. Ezt a tényt a nagykövet is megemlítette a pápához intézett beszédében, felidézve azt is, hogy a mintegy 10 ezer áldozatból 103 vértanúságát 1984-ben az egyház hivatalosan is elismerte és szentté avatták őket.

Korea új szentszéki nagykövete Thomas Hong-soon Han 1943-ban született, nős, három gyermek apja. Eredeti foglalkozását tekintve közgazdász. 1971-ben a római Pápai Gergely Egyetemen is diplomát szerzett társadalmi tudományokból. Díszdoktora a tajvani Katolikus Egyetemnek. Tagja a Világaik Pápai Tanácsának és a Szentszék Gazdasági Ügyei Prefektúrája nemzetközi felügyelő bizottságának.
(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.