2010-10-18 18:14:52

"Az ima az Isten jóságába vetett hitet fejezi ki" - a pápa homíliája a szentté avatási szertartáson


Október 17-én vasárnap a vatikáni Szent Péter téren XVI. Benedek pápa hat boldogot iktatott a szentek sorába, akik öt nemzet, Spanyol-, Lengyel-, Olaszország, Kanada és Ausztrália szentéletű szülöttjei voltak. Az ünnepi szertartást több tízezer zarándok követte figyelemmel, amelyet a Szentatya a „szentség egy csodálatos ünnepének” nevezett.

Homíliájában arra buzdította a híveket, hogy sose fáradjanak bele az imába! Olykor ugyanis haszontalannak érezhetjük az imát, ami nem befolyásolja az életet. Abba a kísértésbe esünk, hogy minden lehetséges „emberi” eszközt megpróbálunk felhasználni célunk elérése érdekében és Istentől semmit sem várunk.

A hamis bíró példabeszédével Jézus azt magyarázza, hogy ha egy bíró végül eljár egy könyörgő özvegyasszony ügyében, akkor Isten, aki jó, válaszolni fog azoknak, akik kérik Őt. Isten ugyanis a jószívűség, a kegyelem, az irgalom egy személyben, aki mindig meghallgatja a kéréseket. Ezért tehát sosem szabad elkeseredni, hanem kitartóan kell folytatni az imát – magyarázta a Szentatya.
Az ima természetesen nem más, mint a hit kifejeződése, mert ha nem így van, akkor nem igazi ima. Ha valaki nem hisz Isten jóságában, akkor nem is képes megfelelő módon imádkozni. A hit tehát alapvető ahhoz, hogy imádkozni tudjunk, úgy ahogy a ma szentté avatottak is tették életük során.

Stanisław Kazimierczyk, XV. századi lengyel szerzetes, aki egész életét az Eucharisztiához kapcsolta. A Szentáldozás a felebaráti szeretet kimutatásának jele és forrása volt egész életében.

André Bessette a Szent Szív Kongregáció szerzetese megismerte a szenvedést, a szegénységet, mégis szabadon és az Isten iránt érzett szeretetből élte meg a hitet.

A spanyol Cándida María nővér a jezsuita atyák lelki vezetése mellett úgy döntött, hogy csakis az úrnak szenteli életét.

Az ausztrál Mary McKillop nővér már fiatalon a szegények oktatásának és nevelésének áldozta életét, amelyet az állandó ima, a kitartás és buzgóság jellemzett.

Giulia Salzano olasz rendalapító, általános iskolai tanárnő kiválóan megértette, hogy mit is jelent a hitoktatás az Egyházban, amelyet egész életén át folytatott az emberek körében.

Battista Camilla Varano klarissza szerzetesnő a bűnbánat és az ima útját járva élte le életét a Krisztus misztikus Testében való megújulásra vágyakozva – mondta a pápa vasárnapi homíliájában.

Az ünnepi szentmisét követően a zarándokokkal elimádkozta az Úrangyalát, amelynek alkalmával külön-külön üdvözölte az új szentek nemzeteinek zarándokait, köztük a téren jelen lévő lengyel köztársasági elnököt, Bronisław Komorowski-t. Annak a reményének adott hangot, hogy a közjó keresése marad a világ katolikus híveinek egyik legfontosabb feladata a társadalmi és politikai élet terén.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.