„Isten minden imánkra odafigyel” – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése az évközi 29. vasárnapra

Az évközi huszonkilencedik vasárnap első olvasmányában arról olvasunk a Kivonulás könyvében, hogy Mózes kezét kitárva kitartóan imádkozott Istenhez, miközben Józsué az amalekitákkal harcolt. Tanulság ebből nekünk, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet kiimádkozni, hanem amelyeket imával kell kísérnünk.

A második olvasmányban Szent Pál kitartásra buzdítja Timóteust: tartson ki amellett, amit tanult, és amiről meggyőződött, vagyis a Szentírás ismeretében. Ez a mi hitünk hordozója: kitartás Jézus tanításában.

Az Evangéliumban „Az igazságtalan bíró” címet viselő példabeszédet halljuk. Jézus azonban nem az igazságtalan bíróról beszélt, hanem arról, hogy szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni. A főszereplő tehát nem a bíró, hanem az özvegyasszony, aki kitartóan kérte, hogy szolgáltasson neki igazságot. Kissé furcsának tartjuk Jézusnak ezt a példabeszédét, mert mintha az igazságtalan bírót állítaná példaképül szemünk elé. A mi erkölcsi tanulságot tartalmazó meséinkben és anekdotáinkban a főszereplő mindig pozitív, erényes személy, aki példaként áll előttünk. Mentegethetjük a példabeszédet esetleg azzal a megindokolással, hogy Jézus a valós világban élt és követőinek sem ígért mesebeli tündérországot, ezért példabeszédeit is a valós életből vette, ebben pedig nem hiányoznak az igazságtalan bírók. Létezik azonban egy másik módja is annak, hogy lelki haszonnal olvassuk ezt a példabeszédet. Figyeljük meg a szereplők magatartását.

Az özvegyasszony elment a bíróhoz és kérte, hogy szolgáltasson neki igazságot ellenfelével szemben. Fontos mozzanat ez a személyes találkozás az asszony és a bíró között. Az asszony nagyon jól tudta, hogy ha követeket küld, akkor nem lesz akkora hatása kérésének, mintha személyesen odaáll a bíró elé. Nm elég, ha azt mondjuk, hogy az Egyház imádkozik értünk, nekünk magunknak kell Isten elé állnunk kéréseinkkel. Az ima mindig személyes viszony az ember és Isten között. Kifejezi iránta való bizalmunkat. Az ima nem „elmondott imaszövegek sokasága”, hanem személyes odafordulás Istenhez.

A bíró szintén személyes szinten indokolja meg az asszony kérésének meghallgatását: attól tart, hogy az asszony végül neki megy és arcul üti. A példabeszéd üzenete az asszony kitartása: addig nem akar elmenni, amíg a bíró nem hallgatja meg kérését. Azt kell az asszonytól megtanulnunk, hogy ne csüggedjünk el, ha netán úgy tűnik, hogy Isten nem figyel oda imádságunkra. Isten minden imát hall és meghallgat, csak nem mindig oly módon, ahogyan azt mi akarjuk, vagy elképzeljük. Megtörténhet, hogy Isten pontosan akkor hallgatta meg kérésünket, amikor nekünk úgy tűnik, hogy nem-et mondott rá. A szülők ezt nagyon jól tudják: kisgyermekük követeléseire gyakran kell nem-et mondaniuk, mert különben kárt tennének másokban, vagy magukban.

Még egy tanulságot vonhatunk le ebből a példabeszédből. Istenhez intézett imánk tulajdonképpen az a nyersanyag, amin Isten dolgozik a mi javunkra. Magunktól gyengék vagyunk, nem is igen tudjuk, mit kérjünk Istentől. Ha pedig megkapjuk azt, ami után annyira vágyódtunk, nem ritkán nem tudunk vele mit kezdeni. Boldogságot kérünk Tőle, és amikor boldogok vagyunk, képtelen vagyunk azt megőrizni. Egészséget kérünk Tőle, de amikor egészségesek vagyunk, nem tudjuk magunk és mások javára használni egészségünket. A kitartó imában mi Isten elé tárjuk vágyainkat és álmainkat és rábízzuk, hogy Ő válassza ki végtelen lehetőségei közül, hogy mit adjon meg nekünk, mikor és milyen formában. Pontosan ezt hangsúlyozta Jézus ebben a példázatban: Isten egész biztosan igazságot szolgáltat választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak.

Az Evangélium nehezen érthető kérdéssel zárul, amit maga Jézus fogalmazott meg: amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? Nem kell ezt a kérdést szükségszerűen Jézus második eljövetelére vonatkoztatnunk. Jézus ezt a kérdést és egyben vádat valószínűleg akkori hallgatóihoz intézte, akiknek a példázatot mondta. Így is értelmezhetjük Jézus kijelentését: „Az Emberfia megérkezett, de nem hisztek Benne, ezért Istenhez intézett imátok sem lehet hiteles”. Jézus többször is hasonló váddal illette hallgatóit, a farizeusokat és mindazokat, akik nem hittek Benne. Ezért kérdése most újra elhangzik, és mi vagyunk a címzettek: Hiszünk-e mi Jézusban?

(Kiv 17, 8-13; 2 Tim 3, 14- 4, 2; Lk 18, 1-8)