2010-10-11 17:22:51

„Erőteljesen és hatékonyan hirdessétek Isten Szavát” – Tarcisio Bertone bíboros négy püspököt szentelt fel a Szent Péter bazilikában


Szombaton délután a Szent Péter bazilikában Tarcisio Bertone bíboros államtitkár püspökké szentelte Giorgio Linguát, aki érseki rangban Irak és Jordánia új apostoli nunciusa, továbbá Joseph Tobin-t, az Istennek Szentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregáció új prefektusát, Ignacio Carrasco de Paulát, a Pápai Életvédő Akadémia új elnökét és Enrico dal Covolo szalézit, a Pápai Lateráni Egyetem új rektorát.

Tarcisio Bertone bíboros államtitkár homíliájában a püspök küldetéséről szólt az új főpásztoroknak és a Szent Péter bazilikát megtöltő híveknek. „A püspök feladata, hogy hirdesse: Jézus él, legyőzte a halált és áldozata az örök élet ajtaját nyitja meg mindazoknak, akik életük során követik Őt. A püspök közösséget teremt, mert a Jó Pásztor szeretetével vezeti az Egyházat. Küldetése, hogy vezesse az emberiséget az Isten által kinyilvánított megváltás útján. Életetek folyamán törekedjetek a Krisztussal való egyre mélyebb kapcsolatra, hogy ezáltal Ő maga tudjon szeretni szívetekkel, nézni szemeiteken keresztül, beszélni szátok által és tevékenykedni kezeitek segítségével”. A bíboros államtitkár miután egyenként köszöntötte és szólt az új főpásztorokhoz, homíliáját jókívánságaival fejezte be, hogy az új püspökök mindig hűen és örömmel hirdessék az Evangéliumot megismertetve ezáltal az egyház egyetemes küldetését.

(hh)







All the contents on this site are copyrighted ©.