2010-10-08 17:39:23

„Magyarok Nagyasszonyának anyai oltalmában még soha nem csalatkoztak bizakodó gyermekei” – mondta 30 évvel ezelőtt Tiszteletre méltó II. János Pál


RealAudioMP3 Karol Wojtyła pápa pontosan három évtizeddel ezelőtt, 1980. október 8-án szentelte fel a vatikáni Szent Péter bazilika grottáiban a Magna Domina Hungarorum kápolnát, amely azóta is a „cenákulum” szerepét tölti be az Örök Várost felkereső magyar hívek számára.

Amikor a történelmi esemény bekövetkezett, még vasfüggöny szelte ketté földrészünket, ezért hangzottak különösen prófétainak a lengyel pápa szavai: „Európa az Atlanti óceántól az Ural hegységig terjed”. Lékai László bíboros a kérte Péter utódát, a kápolna felszentelésére.

II. János Pál homíliájában többek között hangoztatta: amióta Szent István a magyarok szent koronáját, a nemzeti egység nagy tiszteletben tartott jelképét Mária oltalmába ajánlotta, a legutóbbi világháború fájdalmas időszakáig soha nem szűnt meg Magyarország népének bizalommal teli imája a Szűzanya közbenjárásáért.

Személve a kápolna falait borító, magyar boldogokat és szenteket ábrázoló domborműveket, II. János Pál pápa megállapította, hogy a szentek művéből született meg a Krisztus evangéliumán alapuló európai civilizáció. A valódi humanizmus élesztőjévé vált, amelyet áthatnak az örökös értékek.

A hit tanúinak állhatatossága olyan távlatokat nyitott meg, amelyek ma is időszerűek és azt az utat jelölik meg, amelyen tovább kell haladni egy békés, szolidáris és valóban humánus Európa építését tartva szem előtt, leküzdve az egymással való szembenállást és ellentéteket, amelyek kockáztatják az egyének és a nemzetek kiegyensúlyozott életét.

II. János Pál pápa homíliája végén arra buzdította a magyar híveket, hogy továbbra is hűségesen őrizzék meg és egyre inkább növeljék a múlt spirituális kincseit, nagylelkű hazaszeretetüket. Áldását adva buzgón imádkozott Magyarok Nagyasszonyához, bízva abban, hogy anyai oltalmát soha nem tagadja meg bizakodó gyermekeitől.

Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy a jubileum alkalmából Erdő Péter bíboros október 12-én mutat be koncelebrált szentmisét a vatikáni Magyarok Nagyasszonya kápolnában.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.