2010-10-08 17:53:19

Szeretetlavina a vörös iszap felett - Mód Miklós devecseri plébános felhívása


RealAudioMP3 Kedves Emberszerető Testvérek!
E két falu, Kolontár és Devecser lakossága, magamat is beleértve ennyi szeretet még nem kapott, minden imát és felajánlást már most köszönünk!
Hitelesség: Nagy Anna kormányszóvivő tájékoztatása abszolút hiteles.

Korábban szinte minden hírben voltak fals információk. Abszolút hiteles a Katolikus Karitász, állandóan velem vannak, segítenek a szervezésben, a kármentésben. A katasztrófa két falut ért teljesen: Kolontárt és Devecsert. Kolontár, mivel közelebb van a tározóhoz, hirtelen kapta a Niagara szerű, özön iszapot ezért életem egyik legnagyobb fájdalmaként itt a csecsemőtől az aggastyánig történtek halálesetek, amit nehéz feldolgozni. Eddig csak 4 halottat találtak meg.

A 34 éves fiú temetése (ez az első temetés) kedden lesz. Ő nem károsult, hanem polgárőrként terepjárójával életeket próbált menteni. Mivel a sárlavinában nem látta, hogy a hidat elsodorta az ár, az iszapár elsodorta és szörnyet halt. 4 halottat találtak meg, és kettőt keresnek.

Elsősorban imát, misét, lelki bázist, lelki segítséget kérünk. Ez után szellemi segítséget, együtt gondolkodást a továbbiakról. Erről később részletesen, de ötleteket adni a kormánynak, hol lehetne télig egy új helyen lakótelepet felépíteni, vagy más ötlet. Többen soha többet nem fognak ide visszatelepülni.

Segélyezés: legtöbbet jelent, akik személyesen ide tudtak jönni, szervezői és egyéb munkára.

Egy katasztrófa-védelmis atya és a Katolikus Karitász veszprémi vezetősége velem van, nagyon kell. Sok a tehetetlenség is a szerveknél. Pl. nekem kellet intézkedni, magam jártam első nap mindkét helyen hangosbemondóval, hogy merjenek az emberek vizet inni. Egy kábel tv stáb letelepítésén tegnap fáradoztam, mert fontos a tájékoztatás. Alapjaiban az országos szervek a helyükön vannak, de elsősorban a matéria szintjén. Pl. a védelmi bizottsági üléseken, minden elhangzott: élővilág, disznó, marha és számtalan tyúk elhullott, de arról nem volt szó, hogy emberi holtestek vannak az iszapban. Ezt számon kértem, ezért szóváltásba kerültem a belügyminiszterrel. Csak ezután adták ki az elhunytak és a keresett személyek neveit. Innentől hitelesnek tűnik a tájékoztatatás. Sajnos a tegnapi napon csak egy újabb elhunytat találtak meg, így még kettőt keresnek. Imádkozzatok, hogy megtalálják, mert valóban vannak nehéz helyek, ahol nehéz a keresés.

Tudjátok, hogy ránk, az egyházközségre, több minden feladat jut: szállást adunk a katasztrófa védelmiseknek és károsultaknak mindkét helyen, gyorsaságban szereztünk védőeszközöket, mellyel mindenben segítem a két önkormányzatot. Támasza vagyok a polgármestereknek,
Első nap felállítattam az információs irodát. A mai napra képbe vagyok mindkét helyen a szervezettség szintjével és az adományok helyszíneivel és mennyiségével, most például a tartós élelemből van hiány, vagyis szalámi és egyéb, amit a károsultak, segítők, reggelire, vacsorára ehetnek. Devecserben megoldott a déli meleg étel, folyamatosan harcolok azért, hogy éjjel is legyen a segítőknek meleg étele. Kolontáron egy pesti ember jött le és az utcán, rőzsén, bográcsban főz az embereknek, de holnap hazamegy. Kolontáron nincs étterem és közösségi konyha. Holnaptól 24 órás ellátásra 200 főre rendeltem meleg ételt, melyet a Katolikus Karitász fizet egy hétig.

devecserpleb@invitel.hu ezen folyamatos ügyelet lesz
jezusösveny@invitel.hu
modmiklos@invitel.hu/a>

06 88 224-091 állandó napközi ügyelet, 06 20 823-0596 (sokszor túlterhelt, sem hangpostát nem tudok hallgatni, sem visszahívni). Adományok: kérlek benneteket, hogy csak az alábbi szerveken keresztül támogassatok!

Magyar Katolikus Karitász: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00800007 számú bankszámlájára várják, a közlemény rovatban az „ISZAPÁR” megjegyzést kell feltüntetni.
Plébániánk számlaszámán a Raiffeisen Bank Róm. Kat. Plébánia Devecser 12084003-00103523-00100003 számlaszámra küldje el segély megjegyzéssel.

Bátran kijelentem, hogy semmi betelefonálós és egyéb segélyszervezeteket nem támogatnék! Minden gyűjtést a helyi polgármester engedélyéhez kötnék, hiszen így vissza lehet élni a falu nevével, helyzetével. Aki gyűjt, az önzetlenül adja oda és ne fordítsa önnön cége fenntartására, gyarapítására! 15 lelkésszel, Écsy Gáborral, a Magyar Katolikus Karitász igazgatójával ma egyeztetek, hogy a budapestiek és azon túliak nála gyűjtsenek.
Köszönünk minden együttérzést, segítséget!







All the contents on this site are copyrighted ©.