2010-10-04 17:21:54

„Az egyház feladata, hogy hirdesse az Evangéliumot” – a Szentatya beszéde a brazil főpásztorokhoz


XVI. Benedek pápa október 4-én, hétfőn délben találkozott az ad limina látogatásukat végző brazil püspöki konferencia főpásztorainak egy csoportjával, ez alkalommal az ország északi és észak-nyugati régiójából érkezett püspökökkel, akikhez beszédet intézett. Itt jegyezzük meg, hogy a katolikus egyház legnagyobb püspöki konferenciája a brazil mintegy 350 főpásztorral.

A Szentatya az evangelizáció legsürgetőbb problémáiról szólt a brazil püspököknek, amely különösen fontos egy olyan területen, mint Amazónia, ahol Krisztus tanítását egy 2 millió km²-nyi hatalmas területen kell hirdetni. Sokszor találkozhatunk a kifogással, miszerint nem lehet ráerőltetni az emberekre egyfajta igazságot, még akkor sem, ha az az Evangéliumi igazság, és nem lehet rákényszeríteni senkire, hogy milyen utat kövessen, még akkor sem, ha az az üdvösségre vezet. Mindez ugyanis a vallásszabadság elleni erőszaknak minősülne.

VI. Pál pápa így tanított erről: „Természetesen hiba lenne testvéreinkre erőltetni bármit is, viszont javasolhatjuk az evangéliumi igazságot, és Jézus Krisztus üdvözítő és megváltó művét úgy, hogy az érthető legyen és ne sértse senki vallásszabadságát – magyarázta Benedek pápa a brazil püspököknek.

Sajnos manapság – mint ahogy azt Montini pápa is megállapította – csak a hazugság, az erkölcsök hanyatlása, a pornográfia az, amelyet lehet javasolni és sok esetben rá is erőltetni az emberekre a média romboló munkájának vagy a gyengék kihasználásának köszönhetően. A vallásszabadságot tiszteletben tartva megismertetni Krisztust és az Ő országát nemcsak az evangelizáció joga, de kötelessége is. ezért tehát a hithirdetés missziója nemcsak az egyház egy csoportjára vonatkozik, hanem minden megkeresztelt hívőre.

Az evangelizálás kihívásait vizsgálva szem előtt kell tartani: nem elegendő csak az új módszerek és lehetőségek keresése, felhasználása annak érdekében, hogy minél vonzóbbá váljon az emberek számára az egyház. Az egyház Jézus Krisztus szolgálatában áll és nem csak magának dolgozik. Feladata az, hogy az Evangéliumi Jó hír mindenkihez eljuthasson.

A misszió táplálkozzon az Eucharisztiából, mint ahogy arra Boldog Anchieta József, „Brazília apostola” is tanított: „Krisztus legyen mindig jelen a brazilok szívében és ajkán” – fejezte be a püspököknek mondott beszédét XVI. Benedek pápa.

(hh)










All the contents on this site are copyrighted ©.