A hit drága ajándéka – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése

Az évközi huszonhetedik vasárnap első olvasmánya Habakuk próféta könyvéből vett jövendölés arról, hogy Isten helyreállítja majd népének szőlőskertjét, vagyis országát, de ez majd csak akkor következik be, ha a nép megtért. Isten csak egy feltételt vár el népétől: hogy teljesítse fogadalmait. Ma is szükségünk van erre a figyelmeztetésre, mert, sajnos, sok az üres ígéret, sok a megszegett fogadalom.

A második olvasmányban Szent Pál szól Timóteushoz, akit az Evangélium hirdetésére buzdít. Ma is aktuális az Apostol felhívása, hogy ne szégyelljünk tanúságot tenni Urunk Jézus Krisztus mellett.

Az Evangéliumban Szent Lukács két témát fűz egységes egészbe: az erős hitet és a kötelességteljesítést. Az Evangélium központi üzenetét az Apostolok Jézushoz intézett kérése fejezi ki: “Növeld bennünk a hitet”. Minél tovább voltak Jézussal az Apostolok, annál erősebben érezték a hit szükségességét. Az Apostolok hittek Jézusnak, de Ő azt kérte tőlük, hogy higgyenek Benne. Az Apostolok követték Jézust, de Ő azt kérte tőlük, hogy hagyják el mindenüket, múltjukat és anyagi biztonságukat és úgy kövessék Őt a bizonytalan jövőbe; az Apostolok mentek Jézussal, járták hazájuk országútjait, jóllehet nem értették, merre vezeti őket.

Mennybemenetele előtt egyenesen azt a feladatot bízta rájuk, hogy menjenek el az egész világra és hirdessék az Evangéliumot. Az Apostolok megbíztak Jézusban, Rábízták életüket, annak ellenére, hogy nem mindig értették Jézus személyét és tanítását. Jézus élete és személye titokzatos maradt előttük mindvégig, ezért csak a hit szemével voltak képesek kitartani mellette. Az Apostolok nyitott szívvel hallgatták Jézus tanítását, de sok mindent nem értettek abból, amit Jézus mondott. Ezért kérték, hogy növelje bennük a hitet.

A mi keresztény életünk is hasonló módon alakul: Jézust igazán csak a hit szemével lehet követni. Minden történelmi korszak újabb próbák elé állítja Jézus Egyházát. Ma is nehéz időket élünk és csak erős hittel lehet kitartani az Egyházban, az Egyház mellett és elfogadni, hogy Krisztus szereti Egyházát és nem hagyja megbukni a történelem vizsgáján.

Az Evangélium másik témája a kötelességteljesítés. Túl kevés lenne azt állítani, hogy Jézus erkölcsi buzdítást adott tanítványainak, hogyan viselkedjenek a feladatok előtt. Valaki ennek az evangéliumi buzdításnak azt a címet adta, hogy „A kötelességteljesítés”, de úgy érezzük, hogy nem egészen találó ez a cím. Jézus buzdításában, nem a kötelességtudás a központi téma, hanem a szolga, a béres, vagy a bojtár, ill. annak öntudata: hogyan látja saját magát gazdájával szemben. A mai világban, munkaadókról és munkavállalókról beszélünk, akik között szabályos szerződés létezik, minden munkahelynek pedig pontosan leírt feladatköre van.

Nos, ez a viszony nem alkalmazható az Isten és az ember, Jézus és a tanítványai, az Egyház és a hívei közötti kapcsolatra. Istennel nem lehet szerződést kötni, Istennek nem lehet „felmondani”, Istennel nem lehet alkudozni, vagy fizetésemelést követelni Tőle. Ha megmaradunk továbbra is a modern gazdasági politika szintjén, akkor azt is hozzá kell fűznünk, hogy Isten „üzemében” nem lehet lemondani, nincsenek szakszervezetek és nem lehet sztrájkolni. Az Egyház nem evilági részvénytársaság, amelybe betársulunk, mert szeretnénk életbiztosítást kötni.

Az Egyház „Anyaszentegyház”, mi pedig gyermekei vagyunk. Mi Istennek nem vagyunk alkalmazottai, hanem csak „mihaszna szolgái”. Ne zavarjon bennünket ez a mai füleket talán sértően hangzó jelző. Jézus senkit sem akart megsérteni, hanem tényállásokat fogalmazott meg és mondott ki hangosan. Bármennyire is törekszünk arra, hogy tökéletesek legyünk, a magunk erejéből életünk minden területén kénytelenek vagyunk kudarcot könyvelni el. Nem tolakodhatunk be Isten asztalához, Ő hív meg bennünket és ültet asztalához, de elvárja tőlünk, hogy megtartsuk parancsait.

Ennél a pontnál visszakanyarodunk az Apostolok kéréséhez: „Uram, növeld bennünk a hitet!” Isten parancsai, elvárásai és útjai nem mindig érthetők, ezért van szükségünk a hit drága ajándékára. A hit pedig azt jelenti, hogy rábízzuk magunkat Istenre akkor is, ha nem értjük, mit akar tőlünk. Idézzük fel, mit is jelent a hit, a Katolikus Egyház Katekizmusának tanítása szerint: „A Kinyilatkoztatás révén a láthatatlan Isten végtelen szeretetében barátjaként szólítja meg az embert, hogy őt meghívja és befogadja saját közösségébe. A meghívásra adott megfelelő válasz a hit. A hit révén az ember teljesen aláveti értelmét és akaratát Istennek” (142-143. sz.). Ezért a hitért imádkozunk, ezt a hitet ápoljuk magunkban a lelki élet elmélyítése útján.

(Hab 1, 2-3; 2, 2-4: 2 Tim 1, 6-8. 13-14; Lk 17, 5-10)