A Szentatya Assisi Szent Klára alakjának szentelte katekézisét az általános kihallgatáson
XVI. Benedek szeptember 15-én a vatikáni VI. Pál teremben tartotta meg a hagyományos
szerda délelőtti kihallgatást, amelynek alkalmával a XIII. században élt és ma is
nagy tiszteletnek örvendő szentről, Assisi Kláráról szólt az egybegyűlt zarándokoknak.
Az Egyház hálával tartozik a szenteknek, akik bátorságukkal és hitükkel képesek lendületet
adni az egyház megújulásnak.
Ki volt Assisi Szent Klára? – tette fel a kérdést
a Szentatya beszéde kezdetén. Életútját, személyiségét, tetteit jól ismerjük azokból
a középkori forrásanyagokból, amelyek ránk maradtak, és amelyek jelentős része azoktól
a személyektől származik, akik közelről ismerték Szent Klárát. Tehetős családból származott,
az ezzel járó pompás és gazdag életről azonban fiatalon lemondott, hogy Assisi Szent
Ferencet követve ő is szegény és alázatos életet éljen.
1211-ben, Virágvasárnapkor
Klára titokban elhagyta az apai házat és egy társnőjével csatlakozott a Porciunkula-kápolna
mellett élő szerzetes testvérekhez. Szent Ferenc ekkor levágta haját, majd Klára felöltötte
magára a bűnbánat egyszerű ruháját. Ettől a pillanattól Krisztus jegyeseként szegényen
és alázatosan élt teljesen Neki szentelve életét. Az egyháztörténelem folyamán számos
nő áldozta életét Krisztus szeretetének, amely teljesen eltöltötte szívüket. Az egész
Egyház a szent szüzek misztikus jegyesi hivatása által mindig is Krisztus szép és
tiszta jegyespárja marad – magyarázta a Szentatya.
Assisi Szent Klára, különösen
szerzetesi életének kezdetén, testvéri barátságban volt mesterével, Szent Ferenccel.
Amikor ugyanis két tiszta és az Isten iránt érzett mély szeretettől lángoló lélek
egymásra talál, akkor a kölcsönös barátságból kapott erő segít a tökéletesség útján
való előrehaladásban. A barátság az egyik legnemesebb és legkülönlegesebb emberi érzelem,
amelyet az isteni kegyelem megtisztít és tökéletesít – fejtette ki katekézisében a
pápa. Hasonló példa e mély baráti kapcsolatra Szalézi Szent Ferenc és Chantal Szent
Franciska barátsága.
A Szentatya tanításában felidézte Assisi Klára életének
további jelentős pillanatait, amikor a hozzá csatlakozó társnőkkel kialakították első
kolostorukat az Assisi melletti Szent Damján kápolna körül. Ezen a helyen élt több,
mint negyven éven keresztül Szent Klára egészen haláláig, 1253-ig. Jacques da Vitry,
korabeli flamand püspök itáliai utazásakor hosszan írt a ferences testvérek életéről,
lelkiségük egyik legfontosabb jellegzetességéről, vagyis a szegénységről, a nélkülöző
életmódról, amely az isteni gondviselésben való bizalmon alapszik. Ennek érdekében
Assisi Klára kérte IX. Gergely (sőt, valószínűleg III. Ince) pápától a „Privilegium
Paupertatis” (a szegénység privilégiuma) elfogadását, amely a javakról való lemondást
és a szegény életvitelhez való regulát jelentette számukra.
Assisi Szent Klára
tehát alázatosan, karitatív cselekedeteket végrehajtva, bűnbánó életmódot folytatott.
Halála után 2 évvel, 1255-ben IV. Sándor pápa kanonizálta. Ezt olvashatjuk róla: „Klára
elbujdosott, mégis élete ismertté vált; ő maga keveset beszélt, híre azonban messze
földre eljutott”. A szentek tehát azok – hangsúlyozta a Szentatya – akik megváltoztatják
és jobbá teszik a világot, csak az Evangéliumból eredő szeretet képes erre. A szentek
az emberiség jótevői!
Adjunk tehát hálát Istennek a szentekért, akik szívünket
szólítják meg, és a keresztény életvitelre mutatnak példát. Katekézisének végén a
Szentatya Assisi Szent Klára szavait idézve apostoli áldását adta a zarándokokra.