2010-09-11 15:49:33

Schmitt Pál találkozója az olaszországi magyar közösséggel


Szeptember 10-én a magyar államfő, Schmitt Pál miután a Szentatyánál járt Castel Gandolfo-ban magánkihallgatáson, majd Olaszország köztársasági elnökével, Giorgio Napolitano-val folytatott rövid megbeszélést, este 6 órakor a Római Magyar Akadémián találkozott az olaszországi magyar közösség népes csoportjával.
Az államfő látogatása nagy örömet jelentett a nagy számban megjelent magyar közösségnek, akik teljesen megtöltötték a Falconieri-palota dísztermét. Olaszország egész területéről érkeztek magyarok, így Velencéből, Bolognából vagy Firenzéből is.

Schmitt Pál államfő a Római Magyar Akadémián zajló „Magyarok a XXI. században” elnevezésű konferenciasorozat témájához kapcsolódva beszédében arról szólt, hogy köztársasági elnökként milyen elképzelései vannak a határon túli magyar közösségek támogatását és együttműködését illetően. Hangsúlyozta, hogy az anyaország most különösen fontosnak tartja a nemzeti összetartozás kérdését – ennek kapcsán megjegyezte, hogy a kormány a Trianon-emléknapot jelölte ki a nemzeti összetartozás napjává. Felszólalásában elmondta, hogy államfői feladatainak egyike lesz a külföldön élő magyar közösségekkel való kapcsolattartás hasonló találkozók keretében is.

Az est folyamán az Olaszországban élő magyarok közül többen felszólalásaikban kifejtették gondolataikat, terveiket, amelyekkel a határon túl élő magyar csoportok közösségformálását, identitásmegtartását lehet elősegíteni. Schmitt Pál államfő elmondta: arra fog törekedni, hogy megfelelő támogatást kapjanak a külföldön élő magyarok terveik megvalósítására, a magyar kultúra igényes bemutatására és megőrzésére. Végül köszönetet mondott minden résztvevőnek és az összejövetel szervezőinek a szép élményért, amelyet a találkozó jelentett számára.








All the contents on this site are copyrighted ©.