2010-09-10 17:37:02

Sokak hite bizonytalan, tehát szükség van az evangelizálásra – XVI. Benedek beszéde a brazil püspökökhöz


A keresztények közötti párbeszéd elsődleges korunkban és visszafordíthatatlan választás az egyház számára – hangsúlyozta a pápa Brazília észak-keleti régiójának főpásztoraihoz szólva. Pénteken délelőtt ad limina látogatásuk lezárulása alkalmából fogadta a dél-amerikai ország püspökeit. Beszédében a brazil társadalom elkereszténytelenedésének problémájára és az újevangelizálás szükségességére összpontosított.
500 évvel ezelőtt éppen Brazília észak-keleti régiójában mutatták be az első szentmisét a Szent Kereszt oltalma alatt – kezdte beszédét a pápa a főpásztorokhoz, akiknek egyházmegyéiben 16 millióan élnek. Jelenleg növekvőben van a hatása a társadalom új elemeinek, amelyek néhány évtizeddel ezelőttig gyakorlatilag ismeretlenek voltak. Ez azt eredményezi, hogy sok katolikus elhagyja a vallásos életet, sőt az egyházat. Ugyanakkor egyre inkább terjedőben vannak az evangélikus és újpünkösdista közösségek. Az okok között a Szentatya kiemelte, hogy e csoportok választ adnak a brazilok Isten iránti szomjára. Sikerüknek másik oka a katolikus evangelizálás személyi szinten végzett felületessége is.
A nem megfelelő módon evangelizált megkereszteltek könnyen befolyásolhatók, mert törékeny a hitük és gyakran egyfajta velük született vallásosságra alapul csupán. Ebből következik, hogy a helyi katolikus egyháznak el kell köteleznie magát az új evangelizációban, amely nem kíméli erejét a katolikusok megkeresése terén, akik eltávolodtak az egyháztól, vagy akik keveset illetve semmit nem tudnak az evangéliumi üzenetről. Őket segítsék hozzá a személyes találkozáshoz Jézussal, aki egyházában működik.
Az új csoportokról szólva, akik Krisztus követőinek nevezik magukat, a pápa hangsúlyozta, hogy sokszor agresszív prozelitizmus jellemzi őket. Egészséges ökumenikus párbeszédet kell velük folytatni az igazságban, amely tisztázza ezt a zavaros képet. A keresztény egység hiánya fenyegeti a keresztény üzenet hihetőségét a társadalomban, amelyre még nagyobb szükség van ma, mint évekkel ezelőtt. Brazília kisebb központjaiban is növekedőben van a relativizmus negatív hatása a személyek intellektuális és erkölcsi életében.
Nem kevés akadálya van a keresztények egysége keresésének. Elsőként el kell utasítani az ökumenizmus téves nézetét, amely a tanítás iránti egyfajta közönyösséghez vezet és egy szintre hozza a különböző véleményeket egy bizonyos ekklezilógiai relativizmusban. A megfelelő eljárás az ökumenizmus terén a szilárd történelmi és doktrinális képzés, a közös alap meghatározása, vagyis a bibliai hagyomány által közvetített alapvető erkölcsi értékek védelme. Minden erre irányuló kezdeményezést őszinteséggel és realizmussal kell végezni, türelemmel és kitartással, amelyek a Szentlélek gondviselő tevékenységébe vetett hitből születnek.







All the contents on this site are copyrighted ©.