2010-09-09 17:38:42

Amerikai keresztény, muzulmán és zsidó vallási vezetők a Korán égetés ellen


Az Észak-Amerikai Iszlám Társaság által szervezett vallásközi csúcstalálkozó végén a résztvevők nyilatkozatot tettek közzé a washingtoni sajtókonferencián. A dokumentumban a zsidó, keresztény és muzulmán vallási vezetők egységesen elítélik a szeptember 11-re meghirdetett Korán égetési napot, amelyet egy floridai evangélikus szekta kezdeményezett. Elutasítják továbbá a muzulmán ellenes dühöt, a félretájékoztatást, a gúnyt és az abszolút bigottságot, amelynek az egyesült államokbeli muzulmán közösség a tárgya. Ez azt követően alakult ki, hogy a New York-i „Ground Zero”-hoz, a felrobbantott ikertornyok helyének közelében iszlám közösségi központ építését tervezik.
A vallási vezetők mély felháborodásuknak adnak hangot a szent könyv tiszteletének hiánya miatt, valamint az országban élő muzulmánok elleni különböző erőszak megnyilvánulások és az iszlám istentiszteleti helyek megszentségtelenítése kapcsán. Emlékeztetnek, hogy egy vallás elleni minden támadás a vallásszabadság ellen szól, amely pedig az amerikai demokrácia alapját képezi. A nyilatkozat hangsúlyozza a keresztény, zsidó és iszlám közösség közötti együttműködési szándékot az Egyesült Államokban.
A dokumentum aláírói között van az amerikai főváros nyugalmazott érseke, Theodore McCarrick bíboros; Michael Kinnamon az egyházak nemzeti tanácsa képviseletében; valamint David Saperstein rabbi, a megreformált judaizmus uniója illetve Julie Schonfeld rabbi a konzervatív rabbik társasága részéről.








All the contents on this site are copyrighted ©.