2010-09-07 17:26:30

A Nemzetközi Caritas felhívása a szegénység leküzdésére és a pakisztáni áradások áldozataiért


A nemzetközi jótékonysági szervezet új kampányt indít, hogy a kormányokra való nyomásgyakorlás által elérjék ígéreteik betartását a szegénység elleni küzdelemben. „A Caritas szavai a szegénység ellen” címet viselő kezdeményezés mozgósítani kívánja a Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések támogatóit. Ezeket a célokat az ENSZ 189 tagországa tűzte ki 2000-ben, hogy 2015-re egy jobb világot teremtsenek az emberiség számára. Emberek milliói azonban ma is a szélsőséges szegénység körülményei között élnek, mindennap az éhezéssel és a betegségekkel küzdenek, továbbá meg vannak fosztva jogaiktól.
A világ vezetői a New York-i ENSZ székházban gyűlnek majd össze, hogy értékeljék az elért eredményeket a Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések terén és megerősítsék erőfeszítéseiket. A Nemzetközi Caritas állandó delegátusa is részt vesz majd a tanácskozáson. A jótékonysági szervezet főtitkára, Lesley-Anne Knight, szerint egymilliárd ember éhezik és szenved a rosszul tápláltságtól a szegénység miatt. Ezért a Caritas mindenképpen fontosnak tartja a célkitűzések megvalósítását, amelyek sarokkövét jelentik a szegénység felszámolásának. A szegény országok adósságának eltörlését javasolja, mivel a tartozások miatt ezek az országok nem tudnak pénzt fordítani az egészségügy és az oktatás finanszírozására.
Újabb felhívást tett közzé a Nemzetközi Caritas a pakisztáni esőzések áldozatai érdekében. Növekszenek a szükségletek, az áldozatok száma és az érintett területek nagysága a katasztrófától sújtott ázsiai országban. A Caritas új tervet indított el 360 ezer ember megsegítéséért a következő hat hónapban. 10,6 millió eurót különített el az élelmiszer, a sátor, az orvosságok és az egészségügyi valamint az infrastrukturális segítségnyújtás biztosítására. Pakisztán egyötöde víz alatt áll, teljes falvakat mosott el az áradás. A nagyobb földtulajdonosok földjeik megóvása érdekében próbálják mesterségesen elterelni a folyók medrét számos vidéki falvat veszélyeztetve ezáltal.








All the contents on this site are copyrighted ©.