„Nők a magyar tudományban: Dienes Valéria” – P. Szabó Ferenc SJ jegyzete

Tavasszal jelent meg a budapesti Napvilág kiadónál egy impozáns, 785 oldalas (A/5-ös formátumú) kötet: Nők a magyar tudományban. Szerkesztette Balogh Margit és Palasik Mária. A kötet közel négyszáz hazai nő tudós pályaképét tartalmazza a tudományok valamennyi területéről. Nemcsak a szereplők sokszor küzdelmes előmeneteléről, tudományos fokozatairól, publikációiról, a kutatott témák sokszínűségéről kaphatunk tömör (mindig két oldalas) képet, hanem pályaképük hátterében kirajzolódik személyiségük, családi, munkatársi és tanítványi kapcsolataik hálózata is.
Az Európai Unió kultúrpolitikája elősegítette azt, hogy a nők tudományos kutatásban betöltött szerepéről, helyzetéről európai szintű párbeszéd és kutatások induljanak. Ehhez az Unió jelentős támogatást nyújtott. 1999-ben az Európai Parlament határozatában megállapította, hogy az egyenlő esélyek problémáját integrálni kell az Unió politikájába. Ennek érdekében létrehozták az ún. Helsinki Csoportot, amely 2000-ben összeállította az Európai Parlament számára a „Nők és a tudomány” című jelentést. Magyarország kezdetektől részt vett a csoport munkájában, és egy szakértői gárda elkészítette a magyar helyzetre vonatkozó jelentést. 2007-ben újabb hazai elemzés készült: szerzője Papp Eszter és a most ismertetett kötet egyik szerkesztője, Palasik Mária. Rögtön megjegyzem, hogy a kötet szerzői közül kiemelkedik éppen Palasik Mária, valamint Kozák Péter. Ők ketten állították össze a pályaképek túlnyomó többségét.
Ez a jegyzet nem akar könyvismertetés lenni, inkább amolyan olvasónapló. Részt vettem a kötet bemutatásán a Tudományos Akadémia dísztermében, amelyet zsúfolásig megtöltöttek az érdeklődők (természetesen nők, rokonok, ismerősök). Megszereztem a vaskos kötetet. Ahogy lapozgattam, mindjárt egy tucat (jórészt élő) ismerősre bukkantam, nem a természettudományok, hanem a szellemtudományok, történelem, néprajz, filozófia területéről. A névsorban előrehaladva eljutottam a kedves régi ismerős, Vali néni, tehát Dienes Valéria portréjához, akinek pályája szinte egy évszázadot ívelt át. (1879-1978) Itt egyik fiatalkori képe látható. Én már idősebb korában, még 1965-ben Párizsban ismertem meg, azóta leveleztünk és a hetvenes években párszor felkerestem a Levendula utcában. Kapcsolatunkról bőven írtam a Dienes Valéria önmagáról c. kis könyvemben. A vázlatos pályakép szerzője, Kozák Péter említi is ezt a bibliorgáfiában. Dienes Valériát mint filozófust, táncteoretikust, pszichológust mutatja be. Kiemeli Henri Bergson művei fordítójának fontos szerepét a magyar filozófiai szaknyelv megújításában, és hogy a 30-as évektől önálló mozdulatjátékokat alkotott. Megjegyzi, hogy – az orkesztikán kívül - Bergson eszméin alapuló evolúciós-logika-elméletet dolgozott ki, majd hozzáfűzi: „egyúttal vallásfilozófiai gondolkodásában erősödött a miszticizmus”. Itt kiegészíteném, pontosítanám a szerző rövid megjegyzését. Amint idézett könyvemben megmutattam: Dienes (Geiger) Valéria katolikus volt, majd egyetemista korában férje, Dienes Pál hatására ateista lett. De éppen, az 1910-es évek elején hallgatott párizsi Bergson-előadások, és Bergsonnal kötött szellemi barátsága elindította nála azt a szellemi-lelki folyamatot, amely 1922-es megtéréséhez vezetett. Erről részletesen írtam kis könyvemben. 1924-27 között jelentős – ha úgy tetszik: misztikus – hatást gyakorolt rá Prohászka Ottokár székesfehérvári püspökkel kötött lelki-szellemi barátsága. A hetvenes években pedig, felfedezte a francia jezsuita tudós, gondolkodó Pierre Teilhard de Chardin eszmevilágát, akit szintén befolyásolt Henri Bergson evolúciós világképe. Vali néni a hetvenes években, amikor megismerkedtünk, Teilhard tanulmányait kezdte fordítani. Közösen válogattuk ki azokat az esszéket, amelyeket lefordított, és egy kötetben megjelentek a Szent István Társulatnál Hit az emberben címmel. Dienes Valéria érdekes módon ötvözte saját esszéiben, naplójegyzeteiben Bergson, Prohászka és Teilhard de Chardin misztikáját: erről „Eszméletcsere” címmel jelenős tanulmányt írt.
Mindezt persze nem lehet elmondani a tudós nő rövid bemutatásában. De azért említem, mert sokszor, régebben is, újabban is, egyesek elhallgatják azt, hogy Dienes Valéria visszatért a katolikus hitre, és erről a hitről beszélt az imaórákon, vallott éjjeli naplójegyzeteiben. Élete vége felé már az evangéliumi himnuszok (Magnificat, Nunc dimittis), meg a szentmise szövegeit szedte versbe és énekelte.
Dienes Valéria 1978. június 8-án hunyt el (már belépett századik évébe). Lelkiatyja, Belon Gelért püspök – a kiváló Prohászka-kutató - temette június 27-én a Farkasréti temetőben. Annakidején egyik utolsó versével (amelynek dallamát is ő szerezte) búcsúztattuk a Vatikáni Rádióban:
Jön az Isten, Három és az Egy,
Megpillantod, honnan merre megy.
Hazamentél, nem hiányzik semmi:
Elindultál mindörökké lenni…