2010-08-30 09:30:45

A pápa különleges küldötte vezette a mentorellai Kegyelmek Szűz Anyja szentély 1500. évfordulójának szertartásait


Giovanni Battista Re bíboros, a Püspöki Kongregáció nyugalmazott prefektusa mutatta be Lazio tartomány Mária-kegyhelyén az ünnepi szentmisét augusztus 29-én, vasárnap 11 órakor. A szentély eredete három híres személyiséghez kötődik: Szent Euszták, Nagy Konstantin császár és a nyugati monachizmus atyja, Nursziai Szent Benedek nevéhez.
Placidus római tábornok Traianus és Hadrianus császár idején élt az I. és II. század fordulóján. Egy szarvasvadászat során a Róma környéki, prenesztinai dombokon megjelent neki Jézus káprázatos fényben és ez a történés radikális változást hozott életében. Euszták néven megkeresztelkedett, majd később mártírhalált halt családjával együtt, mert nem akart áldozatot bemutatni Apolló istennek. Egy kápolnát emeltek tiszteletére azon a helyen, ahol az Úr megjelent a római tábornoknak.
Egy másik hagyomány szerint Nagy Kontantin császár a vértanúság hírnevére ellátogatott a prenesztinai dombokra és szentélyt emeltetett Euszták tiszteletére, amelynek két oszlopa ma is látható.
Történelmi források a VI. században Szent Benedek jelenlétére utalnak ugyanezen a területen. E szerint a szent két évet töltött egy barlangban az egyszerű kis templom közelében, mielőtt a subiacói hegyekbe költözött volna át. Nagy Szent Gergely 594-ben a subiacói bencés szerzeteseknek adományozta a mentorellai földterületet, a rajta épült Szűz Mária templommal. A XV. században a szentély pusztulásnak indult. Athanasius Kircher jezsuita atyában 1661-ben a kegyhelyen történt látogatásakor születik meg az épület restaurálásának gondolata. I. Leopold császár, később Mária Terézia anyagi támogatásával valósult meg a terv. A zarándokhely felújítása következtében újra megnövekedett az érdeklődés a szentély iránt. Később a jezsuita rend felszámolásával IX. Piusz pápa a Párizsban Bogdan Janski által 1836-ban alapított Resurrectionista Kongregációra bízta véglegesen a kegyhelyet. A szentély történetében fontos dátum 1901. szeptember 29-e, amikor tivoli püspöke megkoronázta a Szűz Mária és a karján ülő kis Jézus fából készült ikonját. 1951 óta Mentorella búcsú ünnepét augusztus utolsó vasárnapján tartják.
A római és a Lazio tartománybeli hívek emlékében éberen él II. János Pál zarándoklata a kegyhelyre 1978. október 29-én, pápává választása után néhány nappal. Látogatása során elmondta, hogy római tartózkodásai idején gyakran elzarándokolt a Mária szentélybe. A konklávé előtt is éppen ott járt. Pápasága során gyakran visszatért ide magánlátogatásra, hogy letérdeljen a Kegyelmek Anyja előtt és közbenjárását kérje. Egyik alkalommal így fogalmazott: „Ez olyan hely, ahol az ember megnyílik Isten előtt. Távol mindentől, de közel a természethez meghitten beszélgethet Istennel.
Előde nyomdokain járva XVI. Benedek is pápasága elején ellátogatott a kegyhelyre, ahol 2005. október 29-én mutatott be szentmisét és találkozott a szentély kezelését ellátó resurrectionista közösség tagjaival. 2006. szeptember 1-jén Manoppellóból visszatérőben a pápa a helikopterről megáldotta a Mentorella főterén összegyűlt zarándokokat. Idén július 4-én Sulmona felé vezető úton szintén helikopterről áldotta meg a resurrectionista szerzeteseket és a szentély előtt összegyűlt híveket.








All the contents on this site are copyrighted ©.