2010-08-27 16:04:44

„A II. Vatikáni zsinat hermeneutikája” – Benedek pápa találkozója egykori tanítványaival


Augusztus 27-én, pénteken vette kezdetét Castel Gandolfo-ban az ún. „Ratzinger Schülerkreis” találkozó, vagyis a Szentatya és egykori diákjainak összejövetele, amelyet hagyományosan 1977 óta minden évben megtartanak. Az idei háromnapos szeminárium fő témája a II. Vatikáni zsinat hermeneutikája, értelmezése. A találkozó zárt ajtók mögött zajlik. A résztvevők mintegy negyvenen vannak: Ratzinger professzor egykori tanítványai, akik doktori disszertációjukat védték meg azokban az években, amikor Joseph Ratzinger Németországban docensként tevékenykedett.
A szeminárium vezetője Kurt Koch érsek, egykori bázeli püspök, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának július elsején megválasztott új elnöke. Koch érsek a tudományos összejövetel folyamán két előadást tart a résztvevőknek: az egyik „A II. Vatikáni zsinat a hagyomány és újítás között”, míg a másik a „Sacrosanctum concilium (k. zsinati konstitúció) és a liturgia zsinat utáni reformja”. Kurt Koch érsek előadásait követően vitára kerül sor, amelyen a Szentatya is részt vesz.
A találkozó végső nagy eseménye a vasárnap délelőtti szentmise, amelyet XVI. Benedek pápa mutat be a tudományos összejövetel résztvevőinek a Castel Gandolfo-i Mariapoli Kongresszusi Központban. A „Ratzinger Schülerkreis” találkozó témáját és vezetőjét a Szentatya választotta ki több elképzelés közül – olvasható Stephan Horn, a Pápa egykori diákjai szervezetének elnöke beszámolójában az Osservatore Romano vatikáni napilapban. A mintegy negyven résztvevő nagy része Németországból és Ausztriából érkezett, továbbá jelen van egy olasz, egy ír, egy holland, egy koreai és egy indiai volt diák is. A találkozó kiemelkedő alakja Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek is, továbbá egyetemi tanárok, szerzetesek, szerzetesnők és laikusok. A találkozót 1977-ben tartották meg első alkalommal, abban az évben, amikor Joseph Ratzingert kinevezték München és Freising érsekévé.








All the contents on this site are copyrighted ©.