Caravaggio 2010 – a Civiltà Cattolica folyóirat cikkének ismertetése - 1. rész
1610-ben, Porto Ercole-ban halt meg a festő Michelangelo Merisi, ismertebb nevén Caravaggio.
Halálának 400. évfordulóján számos kiállítást rendeztek, talán a legjelentősebb a
római Scuderie del Quirinale tárlata, mely a világ nagy galériáiból hozta az Örök
Városba Caravaggio alkotásait. Ismertetjük Peter Conrad Kronenberg jezsuita atya értekezését,
amely az olasz jezsuita folyóirat júliusi számában jelent meg. Európa a Reformáció
után A Reformációt követő zűrzavar és az első vallásháborúk után a trentói
zsinattal a katolikus Egyháznak sikerült megbirkóznia belső problémáival átszervezve
és megváltoztatva szokásait, szabályait egyházi, liturgikus és teológiai viszonylatban
egyaránt. Ezzel egyidőben Európa egész területén sorra keletkeztek az új, vallási
alapokra épülő politikai szervezetek és rendek, melyek a XVI. századtól erősödtek
meg igazán. A katolikus és a protestáns szféra egyértelműen elkülönült egymástól;
az őket elválasztó határvonal a 30 éves háborúval (1618-1648) sem változott meg jelentősen,
sőt még most is meghatározza Európát. Vallási téren két nagy, egymással ellentétben
álló részre osztódott a kontinens: az egyik fél Spanyolország, Itália és Franciaország,
amelyek a katolicizmus védelmében álltak, míg Anglia, Hollandia Dánia és Svédország
a protestantizmus védőbástyáivá váltak. A Szent Római Birodalom német nemzetiségű
területe szintén két nagy részre osztódott vallásilag: egyrészről az osztrák császár
és a katolikus nemesek, másrészről a dinasztiák hercegei, akik protestánsokká váltak:
Szászország, Brandenburg, Hessen és Pfalz. Ennek ellenére az európai „hatalmi harcok”-ban
nem a vallás kérdése volt meghatározó szerepű, amire jó példa a francia és svéd összefogás,
vagy az angolok és a törökök között létrejött szövetség a Habsburgok ellen is. A
katolikus egyház meggyengülése Európában az új területek megszerzésével lett „kárpótolva”:
Dél-Amerikában, Ázsiában a spanyol és portugál gyarmatosításokkal lehetőség adódott
a misszionárius tevékenységre, amellyel a római egyház egyetemes Egyházzá nőtte ki
magát ott, ahol „soha nem megy le Nap”. A trentói zsinat Rómát az új világ spirituális
központjává tette; a Rómában megjelenő művészeti irányzatok egyetemes stílussá váltak
meghatározva valamennyi földrész festészetét és szobrászatát. Róma: a kultúra
európai fővárosa A XVI. század elején II. Gyula pápa merész döntése, miszerint
újjá építi a több, mint ezer éves, gyönyörű (de romos) Szent Péter bazilikát, egy
megújulási folyamatot indított el az Örök Város építészetében. Bramante egyszerű,
klasszikus terveit Michelangelo impozáns elképzelésére cserélték fel, majd Maderno
és Bernini végső tervei alapján megépült a ma is látható Szent Péter bazilika, mely
tökéletesen tükrözi az Egyház egyetemes mivoltát. Ebben az időben, vagyis a XVI. és
XVII. században a Vatikán, Rómával együtt a művészek és a művészet fellegvárává vált. Olyan
épületek, mint pl. a Michelangelo közreműködésével készült Farnese palota, felkeltették
mind az egyházi, mind a világi művészetpártolók érdeklődését. Ez a folyamat Róma arculatváltozásához
vezetett: V. Sixtus pápa 1585 és 1590 között a várost építészetileg szisztematikusan
újrarendezte. Az építkezések nagy számban csalták Rómába az építészeket, a szobrászokat,
a festőket. Michelangelo már a Szent Péter bazilika kupolájának terveivel túllépte
a reneszánszban megszokott emberi mértéket, továbbá a Sixtus-kápolnában megfestett
„Utolsó ítélet” c., érzelmekkel teli freskójával felülmúlta a manierizmus hidegségét,
intellektuális elzártságát. Az építészetben és a festészetben érezhető új (kissé túlzott)
lendület átformálta az addig megszokott méreteket és arányokat, félelmet gerjesztett,
erőszakot és erőt fitoktatott. Az érzelmekkel szabadon játszott, mint pl. az ítélettől
való félelem vagy a megmenekülés boldogsága. A XVI. század vége felé a Caracci
testvérek, Annibale és Ludovico, tovább formálják a Michelangelo féle modelleket,
és végleg felülmúlják a manierista, intellektuális stílust. Róma az 1600-as évek tájékán
Itália és Európa minden részéről ide vonzotta a művészeket, úgy, mint ahogy az a Caracci
testvérek esetében is történt. A művészek tehát egymástól igen különbözőek voltak:
Guido Reni, Pieter Paul Rubens, vagy Michelangelo Merisi másként Caravaggio. Intellektuális
értekezések, tudomány és hit. A város kulturális életét jelentősen meghatározta
az új szerzetesrendek jelenléte: jezsuiták, oratoriánusok, teatinusok. Ezek az új
rendek modern rendszabályzatot követtek, a tudományoknak, a tanításnak, a művészeteknek
szentelték tevékenységüket, emellett egy alapvető, fontos szabályhoz voltak kötve:
alárendeltség és végtelen engedelmesség a római pápának, továbbá a trentói zsinat
szabályainak pontos megtartása. A kulturális pluralizmus nemcsak a figuratív művészetben
mutatkozott meg, hanem az intellektuális élet terén is, így a vallásfilozófiában és
a csillagászat tudományaiban is.