2010-08-13 16:38:06

„Nem mindig helyes az, ami jogos” – egy mexikói főpásztor üzenete az azonos neműek házasságának engedélyezését követően


„A legalizmus megláncol és korlátoz, mivel vannak olyan igazságtalan törvények, amelyeket joghatóság fogadott el és amelyek sértik az alapvető jogokat. Ha a többség elfogad egy szabályt, az még nem azt jelenti, hogy az örökérvényű, vannak ugyanis olyan alapvető emberi jogok, melyek nem függhetnek a többség döntésétől. Még ha a Legfelsőbb Bíróság azt is mondja, hogy valami legális, az még nem válik ettől helyessé.” Felipe Arizmendi Esquivel, San Cristóbal de Las Casas püspöke így nyilatkozott a mexikói Legfelsőbb Bíróság által elfogadott törvény kapcsán, amellyel engedélyezi az azonos neműek házasságát az egész országban. A törvény nem akadályozza az egyes szövetségi államokat a határozat módosításában.
Arizmendi Esquivel püspök felszólalása csak egyike azoknak, amelyekkel a mexikói főpásztorok tiltakoznak a határozat ellen, továbbá aggodalmukat fejezik ki a közeljövőben tervezett döntéshozatallal kapcsolatban is, amely a homoszexuális párok gyermek-örökbefogadásáról határoz. „Az alkotmány erkölcstelen megreformálása legalizálja az azonos neműek élettársi kapcsolatát és azt jogtalanul nevezi házasságnak” – nyilatkozta Norberto Rivera Carrera mexikói bíboros érsek.
Arizmendi Esquivel püspök szerint az egyes államok által elfogadott jogszabályok alkotmányos szintre emelésekor a törvényhozók nem vették figyelembe, hogy a homoszexuálisok egybekelése megfelel-e a természet törvényének vagy sem. Csakis azt vizsgálták, hogy megfelel-e az ország törvényeinek. A főpásztor továbbá arra is emlékeztetett, hogy amikor a Legfelsőbb Bíróság megvédte az abortuszhoz való jogot, akkor sem nyilatkozott arról, hogy a „megfogant lét” az vajon emberi élet-e, csak azt vizsgálta meg, hogy a törvény ütközik-e az alkotmánnyal.
A mexikói püspökök tiltakozása nem törvénysértésre, hanem a keresztény ember értékeinek tiszteletben tartására szólít fel. „A polgári törvényeket meg kell tartanunk, de az is erkölcsi kötelességünk, hogy az Isteni Parancsokat megvédjük, továbbá, hogy hitünk alapelveit és a család értékét ne engedjük elveszni” – nyilatkozott Rivera Carrera mexikói bíboros.








All the contents on this site are copyrighted ©.