A pápa nagylelkű segítséget kért az általános kihallgatás során az áradások miatt szenvedő ázsiai és észak-európai népeknek

XVI. Benedek pápa ezen a szerdán Castel Gandolfo-i nyári rezidenciájának udvarán tartott általános kihallgatást. A pápai palota erkélyéről köszöntötte a Szentatya világ minden tájáról egybegyűlt híveket, akik teljesen megtöltötték a 4000 férőhelyes udvart. A zarándokok – köztük 100 Bostonból jött hívő és 45 muzsikusból álló mexikói zenekar – óriási lelkesedéssel, tapssal, énekkel és túláradó örömről tanúskodó éljenzéssel fogadták a pápát. A vidámság azonban nem terelte el a Szentatya figyelmét az emberiség nagy szenvedéseiről. „Lélekben együtt vagyok mindazokkal, akik a világ bármely részén az áradások miatt küszködnek” – mondta a pápa. Arra kért mindenkit, hogy nyissák ki szívüket és azonnal siessenek a károsultak megsegítésére. A természeti katasztrófa miatt szenvedő lakosságnak Isten segítségét kérte a rettenetes csapás elviseléséhez.
A Szentatya katekézisét a vértanúság témájának szentelte, néhány vértanú szent csodálatos alakjára emlékezve, akiknek éppen ezekben a napokban van az ünnepe. Régi idők és modern korok szentjeiről van szó. A pápa megemlítette Assisi Klára, a klarisszák szent alapítója nevét, akinek alakjával a következő alkalommal foglalkozik részletesebben. Említést tett még Szent Lőrincről és Szent Hyppolitosz vértanú papról. A korban hozzánk közelebb álló szentek között pedig elhangzott Edit Stein, Európa védőszentje és Maximilian Kolbe atya neve. Az Isten iránti szeretet legtökéletesebb formája a vértanúság – állapította meg a pápa.
De valójában mi az értelme a vértanúságnak? A válasz látszólag egyszerű: a vértanúság Jézus halálában és áldozatában kap értelmet. Jézus a szenvedő szolga, akiről Izajás próféta jövendölt és, aki ajándékul adta önmagát sokak megváltásáért. Krisztus állandóan arra buzdítja tanítványait és minket, mai követőit is, hogy nap mint nap vegyék vállunkra a keresztet és így kövessék őt az Atya Isten és az emberiség iránti teljes szeretet útján. „Aki föl nem veszi keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.” Ezeket a szavakat Máté evangéliumában olvassuk. Ugyanez a gondolat ismétlődik a földbe esett búzaszem esetében. A búzaszemnek el kell halnia ahhoz, hogy sok termést hozzon. Jézus maga a búzaszem, az isteni mag, Aki engedi, hogy a földbe essen, hogy megtörjön a halálban, mert éppen ezen keresztül kisarjad, és bőséges termést hoz szerte a világon. A vértanú az Úr nyomában halad és szabadon vállalja akár a halált is a világ üdvösségére, a hit és a szeretet magasrendű próbatételeként.
A másik kérdés, amelyre a pápa választ keresett, az, hogy miből fakad a vértanúsághoz szükséges erő? Elsősorban a Krisztussal való bensőséges egységből, a vértanúság és az arra való elhivatottság ugyanis nem elsősorban emberi erőfeszítés eredménye, hanem válasz egy kezdeményezésre, az Istentől jövő meghívásra. A vértanúság az Úr kegyelmének ajándéka, amely által képessé válunk arra, hogy Krisztus és az egyház iránti szeretetből felajánljuk életünket. Amikor a vértanúk életéről olvasunk, nem egyszer elcsodálkozunk azon, hogy milyen derűs lélekkel és milyen bátran néznek szembe a szenvedéssel, a halállal.
Fontos azonban hangsúlyoznunk azt is, hogy Isten kegyelme nem fojtja el azok szabadságát, akik vállalják a vértanúhalált, sőt ellenkezőleg: a vértanúságban a szabadság nyilatkozik meg, az emberi szabadság a hatalommal és a világgal szemben. A vértanú végső és döntő gesztussal egész önmagát Krisztusnak adja, a hit, remény és szeretet magasrendű tettével Teremtője és Megváltója kezébe helyezi sorsát, feláldozza életét, hogy teljesen mértékben társuljon Krisztus kereszten véghezvitt áldozatához. Rövidebben megfogalmazva tehát a vértanúság a szeretet nagy tette, amellyel válaszolunk Isten mérhetetlen szeretetére.
A Szentatya a vértanúságnak szentelt katekézisét azzal a gondolattal zárta, hogy mi mindannyian meghívást kaptunk az életszentségre, akkor is, ha minden valószínűség szerint mi magunk nem leszünk vértanúk. Az életszentség titka az, hogy minden nap magunkra vesszük a keresztet, mert ez a keresztény élet magasrendű formája. Korunkban, amikor látszólag mindenki önző és individualista életeszményt követ, mi keresztények tekintsük első és alapvető kötelességünknek, hogy folyamatosan növekedjünk az Isten és testvérek iránti szeretetben. Ezzel átalakítjuk nemcsak személyes életünket, hanem a minket körülvevő környezetet is.
A Castel Gandolfo-ban megtartott általános kihallgatás végén a pápai nyaraló udvarán egybegyűlt hívek – mintegy 4 ezer zarándok – elimádkozta latinul a Miatyánkot a Szentatyával együtt.