2010-08-10 17:11:23

Az USA-ban visszavontak egy Szentszék elleni feljelentést – P. Federico Lombardi SJ vatikáni szóvivő nyilatkozata


Kentucky államban három személy, aki azt állítja, hogy a helyi papság részéről szexuális visszaélést szenvedett el, úgy döntött, hogy lemond a Szentszék ellen indított per szándékáról. A hírt augusztus 9-én tette közzé William McMurry ügyvéd. A Vatikán Egyesült Államokbeli jogi képviselője, Jeffrey Lena szerint ez annak a bizonyítéka, hogy a Szentszék ellen indított per már eleve téves volt. P. Federico Lombardi SJ azt nyilatkozta, hogy a Szentszék megelégedéssel vette tudomásul a hírt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy bármiféle módon kicsinyítsük a szexuális visszaélések szörnyűségét és azok elítélését, valamint az áldozatok szenvedése iránti részvétünket – mondta a szentszéki szóvivő. Azonban mindenképpen pozitív, hogy egy hat évig tartó per, amely feltételezte, hogy a Szentszék felelős a visszaélések eltussolásáért, és amely erőteljes negatív visszhangot váltott ki a közvéleményben, végül nem megalapozott vádakra épült.
Jeffrey Lena, a Szentszék Egyesült Államokbeli jogi képviselője megállapította: „A Szentszék soha sem folytatott olyan politikát, amely a gyermekek ellen elkövetett visszaélések eltussolását írta volna elő. A Kentucky államban hozott döntés azt bizonyítja, hogy a sértett felek ügyvédei által hat évvel ezelőtt kidolgozott elmélet félrevezette a közvéleményt. Az, hogy a Szentszék ellen indított per érdemben téves volt, nem jelenti azt, hogy a sértett felek nem szenvedtek a visszaélések miatt. A Szentszék elleni per elterelte a figyelmet a gyermekek védelmének fontos célkitűzéséről” – tette hozzá Lena ügyvéd.
William McMurry ügyvéd az Associated Press-nek adott interjújában emlékeztetett arra, hogy az áldozatok közül már sokan megegyezésre jutottak az egyházmegyékkel, amelyekben a visszaélések történtek, tehát nincs rá lehetőségük, hogy a Vatikánt bepereljék. McMurry áldozatok népes csoportjának jogi képviselője volt, akik 2003-ban 25 millió dolláros kártérítésről írtak alá egyezményt a louisville-i főegyházmegyével. A Kentucky államban indított pert még nem archiválták, de az érdekelt felek egyaránt lezártnak tekintik az eljárást.







All the contents on this site are copyrighted ©.