Az arab Mediterránium és a Közel-Kelet demográfiai olvasata

A Vatikánban októberben megrendezésre kerülő, a Közel-Kelet térségével foglalkozó püspöki szinódus távlatában felvázoljuk az érintett országok demográfiai összetételét. A Földközi-tenger északi részét már régóta folyamatosan ellepik a túlsó partról érkező bevándorlók, de a nyugati közvélemény gyakran elfelejti, hogy ez a migrációs hullám az EU országait megelőzően a Mediterránium és a Közel-Kelet országait sújtotta.
Egyiptomban, Marokkóban, Algériában és Tunéziában válságba hozta a munkaerőpiacot, tömeges kivándorlást és általános rossz társadalmi közérzetet okozott. Libanonban, Irakban és Szudánban a vallási és politikai életet is válságba hozta. Ezek az országok látens vagy tényleges háborúban élnek. A belső konfliktusokat etnikai, vallási és felekezeti feszültségek szítják.
Libanonban az 1943-ban elnyert függetlenséget követően a politikai tisztségeket az egyes vallási közösségek arányszáma szerint osztották el. Abban az időben a keresztények voltak többségben, őket követték a szunnita, illetve a síita muzulmánok. 1975-ben, azaz 32 évvel később a szunniták számbelileg felülmúlták a keresztényeket, a ’90-es években pedig, a háború befejezése után, a síiták kerültek az első helyre, azaz 60 év alatt a népesség aránya teljesen az ellenkezőjére fordult.
Szudán feltehetőleg az utolsó hónapokat éli egységes országként. 2011-ben tartják a népszavazást a déli térség autonómiájáról, amelynek lakossága főleg keresztény illetve a hagyományos afrikai vallások követője, míg északon a szunnita ághoz tartozó muzulmán arabok élnek. Ha a népszavazáson az „igen” győzne, vagyis az ország kettészakadna, akkor Dél-Szudán lenne az első arab ország, amelynek lakói többségükben keresztények, mégpedig latin-szertartású katolikusok.
Ami Egyiptomot illeti, az észak-afrikai ország magába foglalja az arab világ minden problémáját: feltartóztathatatlan demográfiai robbanás, politikai zsákutca, gazdaságilag elmaradt ország, a felekezetek közötti gyakori feszültségek. A koptok panaszkodnak az őket érő hátrányos megkülönböztetés miatt és népszámlálást sürgetnek, hogy ismerjék el ténylegesen társadalmi jelentőségüket. A hivatalos statisztikák szerint ugyanis számuk 6 millió, miközben kopt források szerint valójában kétszer annyian élnek a 75 millió lakosú Egyiptomban.
Végül Izrael sem mentes a demográfiai kockázatoktól. Lakóinak száma jelenleg 7 millió, közülük feltehetően 2 millióan külföldön élnek izraeli útlevéllel. Az országban mintegy másfél millió arab állampolgár él. A Palesztin Területek lakossága 4 millióra tehető. Tehát a történelmi Palesztina területén, amely Izraelt és a Palesztin Területeket foglalja magába, a lakosságnak a fele arab. Az a következtetés vonható le ezekből a statisztikai adatokból, hogy a térségben az arab és az ortodox zsidó lakosság egyfajta demográfiai versenyt vív egymással a túlélés érdekében.