2010-08-04 16:45:04

Ministránsok vesperása a Szent Péter téren


Róma kedd óta ministránsokkal telt meg, akik a 10. nemzetközi zarándoklatuk alkalmából érkeztek az Örök Városba, hogy a Szentatyával és egymással találkozzanak, továbbá osztozzanak abban az élményben, mely összeköti őket: az egyház életében való aktív részvétel és szolgálat.
Augusztus 3-án délután 5 órakor a Szent Péter téren a találkozó első nagyszabású, közös rendezvényére, a zenés vesperásra gyűltek össze mintegy 12 ország ministránsai. A téren jelen volt a ministránsok védőszentje, Szent Tarzíciusz 5 méter magas, 4 tonnás bronzszobra is. A szobor a svájci művész Bernhard Lang munkája, aki a vértanút fiatalos frissességében, derűsen ábrázolta kezét a szívére helyezve, mintha egy láthatatlan kincset jelezne vele.
Szent Tarzíciusz a III. század idején élt Rómában, pontosan a keresztényüldözések idején. A vasárnapi szentmiséken segítette a papokat, továbbá azzal volt megbízva, hogy vigye el az Oltáriszentséget a börtönök keresztény rabjainak. Útja során egy hitetlenekből álló csoporttal találkozott, akik követelték tőle a megszentelt ostyát. Tarzíciusz megtagadta tőlük, és melléhez szorítva próbálta őrizni. A hitetlenek viselkedése miatt halálra kövezték a fiatal fiút.








All the contents on this site are copyrighted ©.