Fél évszázaddal ezelőtt zenitjére jutott az olasz filmalkotás

Az Osservatore Romano július 28-i számában Emilio Ranzato filmkritikus emlékeztet arra, hogy 1960-ban zenitjére érkezett az olasz filmalkotás: Luchino Visconti: „Rocco és fivérei”, Michelangelo Antonioni: „Kaland” és Federico Fellini: „Édes élet” című világhírű filmjei jelzik a csúcsot. E filmek rendezői még a neorealista hullámmal kezdték, amelyek igazában nem lettek maradandók. Akkor, a háború után a gazdasági-társadalmi helyzetet és az ebből eredő moráli problémákat igyekeztek ábrázolni. Túlhaladva az irányon egyes rendezők keresték a saját útjukat, stílusukat. Visconti hősei, szicíliai dialektusban, felelevenítették az európai kultúrát, a nagy színház- és regényhagyományt. „Rocco és fivérei”: a dél-olasz család Milánóba, az „ígéret földjére” költözik, szétesik, tragikus lesz helyzete. A gazdasági fellendülésben is ellenséges Milánóban Rocco idősebb testvérével, vetélytársával küzd, freudi motívumok is megjelennek.
Antonioni „Kaland”c. alkotásával és a trilógia két másik részével („Éjszaka”, „Napfogyatkozás”) eljutott a teljes érettségre. Egzisztencialista, metafizikai problémákat hoz színre. Van ugyan utalás a gazdasági-társadalmi helyzetre, az olasz gazdasági helyzet hirtelen fellendülésére, de ezek az utalások már túlhaladtak a neorealizmuson, egyetemes távlatokba emelkedtünk. Három meg nem oldott szerelmi történet az érzelmek elfásulása, az undor, elmulasztott alkalmak, kis titkok, haszontalan, banális gesztusok. Az emberi egzisztencia örök problémái.
Federico Fellini (1920-1993) filmvilágából a cikkíró kiemeli az „Édes élet” című jól ismert alkotást. Efemér, kérész életű jelenség, avagy egy új korszak kezdetét jelenti. Jórészt összegezi Fellini korábbi alkotásait („La Strada” „Cabiria éjszakái”) Nemrég jelent meg Rómában Victor Ciuffa: Az Édes élet percről percre c. könyve (642 old.!) A „Corriere della sera” c. napilap munkatársa 30 év óta, megrostálja a kritikákat. Érdekes adalék: Ciuffa volt az a személy, akiről Fellini az „Édes élet” főszereplőjét, Marcello Mastroiannit mintázta.
Az Osservatore megemlékezése után P. Szabó most kissé bővebben szól Fellini humanizmusáról. 1950-ben már Hollywood átköltözött a római Cinecittába: itt forgatta filmjeit. Nyilván az amerikai stílus is hatott 1960-ban Fellinire, amikor a via Veneto és egyéb lokálok aranyifjúságát bemutatja. Röviden emlékeztetünk a Dolce vita témájára. Marcello, az újságíró sorozatos szerelmi kalandjai közben találkozik Steinerrel, akinek szalonjában irodalom és művészetkedvelő társaság gyülekezik. Úgy tűnik, Steiner boldog családi életet él. De pszichológiailag kiegyensúlyozatlan: váratlanul megöli két kis gyermekét, majd öngyilkos lesz. Marcello megrendül, még jobban beleveti magát az éjjeli orgiákba. Fellini nemcsak bírál, de morális üzenetet is közvetít: a „hiúságok hiúsága” hangulata csap meg bennünket a film végén. Fellélegzünk, amikor Marcello egy éjjeli orgia után a tengerparton megpillantja a tiszta tekintetű fiatal leánykát, akit korábban egy tengerparti vendéglőben látott. A lányka ártatlan mosolya felkelti benne a tisztaság nosztalgiáját.
Az édes élet annak a 60-as évek modern világának dokumentuma, amelyben minden mítosz összeomlik. A nő mítosza: a társadalomban már csak arra szolgál a nő, hogy érzéki izgalmat okozzon a férfiaknak, személyi méltósága degradálódott. Összeomlik a nemesség mítosza is: a filmben bemutatott nemesi réteg a régi arisztokráciának már csak üres lárvája. A kultúra sem ment meg senkit, a legjobbakat az öngyilkossághoz vezeti. Végül egy bizonyos vallásosság mítoszának is vége: a külső, babonás, formalista vallásosság karikatúrája a film. Egy új világ utáni sóvárgást kelti fel bennünk.
Maga Fellini a belga televízióban így nyilatkozott: „…Ebben a világban távol van az Isten, hiányzik a szeretet. Állandóan a szeretkezésről beszélnek; Marcello folyton a nők után szalad, hogy szerelmet kolduljon, de ő maga üres, nem tud szeretet adni. Tehát még az ’Édes élet’ élet is mélyen keresztény film. (…) Mit látunk az ’Édes élet’-ben? Egy sereg szereplőt, akik minden további nélkül elfogadták a bűnt. Ezt a bűnnel szembeni magatartást tapasztaljuk ma már a legfélénkebb polgári családokban is. Úgy tűnik nekem. Filmem egy olyan épületnek összeomlását meséli el, amelynek alapjai teljesen megrendültek. (…)Az ’Édes élet’ nem kétségbeesett film - folytatja Fellini -, mert ebben a világ iránti rokonszenvemet és szánalmamat fejezem ki. Az ’Édes élet’ teljesen többi filmjeimnek vonalában helyezkedik el. (…) Szereplőimet gyengédséggel, rokonszenvvel alkottam meg; talán éppen ez a filmnek legszebb vonása; az, hogy olyannyira felkaroltam szereplőimet…”
Sokan próbálták jellemezni Fellinit és művészetét. Mi a legszebb tulajdonsága? Ilyen válaszokat találunk: Barátsága, szívélyessége munka közben …őszinte embersége…alkotó képessége… képzelőereje. Felesége. Giulietta Masina válasza: „Az, hogy ő Fellini.”