2010-07-26 12:33:11

Vasárnap ünnepelték Santiagio de Compostela-ban Szent Jakab apostol emléknapját


Spanyolország védőszentjének földi maradványait a hagyomány szerint a compostelai székesegyházban őrzik. Az idei liturgia különös ünnepélyességgel bírt, hiszen 2010-ben tartják a Jakabi szentévet, mivel Szent Jakab emléknapja ebben az évben vasárnapra esik.
A szertartás a Santiago de Compostela-i katedrális előtti téren kezdődött ünnepi körmenettel. Majd a város érseke, Julián Barrio Barrio mutatott be szentmisét a székesegyházban a galíziai püspökök koncelebrálásával. A szertartás során a hitvallást követően I. Juan Carlos király a hagyományos „ofrenda”-val, könyörgéssel fordult az apostolhoz. Ezt a ceremóniát 1643-ban IV. Fülöp király vezette be. Ennek értelmében a király vagy megbízottja, akit az intézmények képviselői közül választ ki, a védőszent közbenjárását kéri a nemzet java érdekében.
Az ünnepi szertartáson a spanyol egyházmegyék püspökei, a papi szemináriumok rektorai, szerzetesek és misszionáriusok is részt vettek a nagy számban megjelent hívek mellett. Rómában Szent Jakab ünnepén szentmisét mutattak be a spanyolok nemzeti templomában délelőtt 11 órai kezdettel.
A Szentatya november 6-án, szombaton a spanyolországi Santiago de Compostela-ba tesz apostoli látogatást a compostelai szentév alkalmából. November 7-én, vasárnap pedig Barcelonában felszenteli a Szent Családról elnevezett templom oltárát. A templom Isten szolgája, Antonio Gaudì, katolikus építész tervei alapján épült.








All the contents on this site are copyrighted ©.