Róma és a jezsuita rend születése: A reneszánsz kori Róma és pápaság – P. Szabó Ferenc SJ sorozatának I. része

Az egyház és a jezsuita rend történetének felületes ismertetéseiben gyakran ez a sematikus állítás olvasható: A Lutherrel elindult reformáció ellensúlyozására a pápaság létrehozta a jezsuita rendet, amelynek jól képzett katonái az ellenreformáció élharcosai lettek. Jézus Társasága alaposabb, tárgyilagosabb történészei kijavították ezt a klisét, amint mostani sorozatunkban ezt megmutatjuk.
Két forrást követünk: Anrdé Ravier S.J. : „Loyolai Szent Ignác megalapítja Jézus Társaságát”, JTMR 1994 (az eredeti francia: 1974) és Jean Lacouture: Jésuites, I. kötet, Seuil, 1991.
Ismertetésünk I. részében bemutatjuk a reneszánsz kori Rómát és pápaságot, mert e nélkül nem lenne reális a jezsuita rend születésének vázolása. A jezsuita Ravier diszkrétebb, de a világi történész Laouture sok színes és botrányos adatot közöl a reneszánsz pápaságról, III. Pálról is, akinél Ignác és első társai 1537-ben jelentkeztek, amikor Párizsból Velencén keresztül az Örök Városba érkeztek, mivel szentföldi zarándoklatuk a török hódoltság miatt kútba esett.
Tíz évvel korábban, 1527-ben, VII. Kelemen alatt történt „Róma kifosztása”: V. Károly spanyol király csapatai megszállták és kifosztották Rómát, Kelemen pápát bíborosaival az Angyalvárban tartották fogva. VIII. Henrik támogatásával kiszabadították, és Orvietóba vitték, majd Viterbóba költözött. VII. Kelemen pápaságának két súlyos ügye: a lutheri reformáció és az anglikán egyházszakadás VIII. Henrik király házassága miatt 1534-ben. Ebben az évben meghalt VII. Kelemen, és az idős Alessandro Farnese lett a pápa III. Pál néven. Az ő pápasága alatt (1534-1549) született meg Jézus Társasága. III. Pál is jórészt a reneszánsz pápák (VI. Sándor, II. Gyula, X. Leó) sorába tartozott: fiatal korát tekintve nem sokban különbözött züllött elődeitől, akik Savonarólából vértanút, Lutherből pedig lázadó eretnek reformátort csináltak. Mivel Borgia pápa, VI. Sándor legkedveltebb szeretőjének, a „szép Júliának ” (Giulia bella) testvére volt, VI. Sándor már 20 éves korában bíborossá nevezte ki. Negyven év alatt hat pápát szolgált. Magánélete a humanista-reneszánsz kor erkölcsi lazaságában zajlott: több törvénytelen gyermeke is volt. Mikor pápa lett, Alessandro Farnese-III. Pál felhagyott korábbi kicsapongásaival, de rendszeresen gyakorolta a nepotizmust. Viszont az is tény, hogy humanista műveltséget szerzett Firenzében és Pisában. Bár először két unokaöccsét nevezte ki bíborosnak: az egyik 14, a másik 17 éves volt, csakhamar három sorozat kinevezéssel kiváló személyeket hívott meg a bíborosi kollégiumba, akik támogatták a Kúria és az Egyház reformjában és akik közül néhányan pápák lettek. Köztük volt Jean Du Bellay, G. Contarini, John Fisher püspök, a későbbi vértanú, majd Gian Pietro Caraffa (IV. Pál), M. Cervini (II. Marcell) , G.M. de Monte (III. Gyula), Giacomo Sadoleto, Giovanni Morone, Otto Teuchsess. E kinevezések a reformok, az Egyház megújításának kezdetét jelentették, amely reform (nem ellen-reformáció) a tervbe vett trentói zsinatban teljesedik be. Ignácnak e személyek közül többekkel is kapcsolata lesz.
III. Pál 1535 végén kinevezett egy szakértőkből álló tanácsot, hogy ez segítse őt a tanítás és a vallási élet nehéz reformjában (Concilium de emendanda Ecclesia). Ez a Tanács a trienti zsinat első ülésszakának (1536 vége-1537 eleje) előestéjén a pápa utasítására megfogalmazott egy realista jelentést Róma és az egyház helyzetéről. Lacouture és P. Ravier egyaránt idéz ebből a jelentésből, amely Luther vádjainál is erőteljesebben tárja fel a római egyház helyzetét: „Szentatya, mint trójai falóból kiáradtak Isten egyházára a bajok és visszaélések, amelyek miatt már nem igen reméltük az üdvösséget. Ezt a helyzetet ismerik a hitetlenek is, és ezért teszik nevetségessé vallásunkat, és gyalázzák Krisztus nevét.” Következik a gyalázatos dolgok felsorolása, pl. „kurtizánok mint ’matrónák’ járják a várost szamárháton, nemes személyektől, bíborosok rokonaitól körülvéve…” Majd így buzdítják III. Pált: „Te a Pál nevet választottad. Reméljük, hogy azért lettél pápa, hogy restauráld szívünkben és műveinkben Krisztus nevét, amelyet elfelejtettünk, a nép és mi magunk, hogy gyógyítsd bajainkat, hogy elfordítsd tőlünk Krisztus haragját és megérdemelt büntetését.”
A Tanács jelentése feltárja a bajok forrását: ez az egyházi javakkal való visszaélés a pápák részéről, akik az egyház minden javadalmának és kiváltságának teljhatalmú urai. A javadalmak adományozása személyekre való tekintettel történik, nem pedig a lelkek javára. (Csalás, simónia.) További visszásságok: tanulatlan és teljesen méltatlan férfiakat szentelnek pappá, ebből számtalan botrány származik. Püspöki, bíborosi kinevezések is e visszásságokhoz tartoznak. Szigorúan elítéli a jelentés a szerzetesek romlott életét. A legtöbb kolostorban nyilvános szentségtörések folynak mindenki megbotránkozására. A vádirat érthetővé teszi – jegyzi meg P. Ravier- hogy Ignác és társai miért késlekedtek, sőt kezdetben tiltakoztak is közösségük szerzetesrenddé szervezése ellen. A vádiratot nem részletezzük. A kíméletlen helyzetfeltárás és bírálat építő akart lenni. A bizottság tagjai – láttuk – reményüket fejezték ki, hogy a pápa orvosolja a bajokat.
P. Ravier az okirat ismertetése után megjegyzi: „Bámulatos, hogy hogyan derül mindebből fény Ignácnak és társainak érzelmeire és elvárásaira, döntéseire a lelkipásztorkodás és más szolgálatok mellett, kapcsolataikra és egész magatartásukra.” A rendfőnökké választott Ignácnak négy pápával lesz dolga: III. Pál, III. Gyula, II. Marcell, és IV. Pál szolgálatára adják magukat, mert ők „Krisztus helytartói a földön”, és szerencsére törekedtek is az egyház reformjára. III. Pál 1545-ben megnyitja a trentói zsinatot, amely sok előre nem látott esemény miatt 1563-ig lehúzódott. III. Pál „Isten ujját” látta, hogy a Jeruzsálembe készülő zarándokok Rómában rekedtek. Ő is, utódai is bevonják a zsinati munkába Ignác néhány társát: a párizsi doktorokban megbízható hittudósokra és „reformált papokra” találtak.
A következő alkalommal bemutatjuk a Rómába érkező „zarándokokat” és jelentkezésüket III. Pál pápánál.