Isten gyermekeinek lenni annyi, mint követni Krisztust – XVI. Benedek vasárnapi Úrangyala imádsága

XVI. Benedek vasárnap délben Castel Gandolfóban az Úrangyala elimádkozása előtt az imádkozó Jézust és az apostolokat imára tanító Mestert állította példaképül látogatói elé. Jézus egyszer valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” Mire Jézus ellenvetés nélkül ezt mondta: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk…” És megtanította őket a Miatyánkra; úgy forduljanak Istenhez, az Atyához, ahogy ő maga. Szent Lukács rövidebb formában közli a Miatyánkot, mint Szent Máté evangéliuma, amely átment a köztudatba. A Szentírásnak olyan imájáról van szó, amelyet gyermekkorunkban megtanulunk, bevésődik emlékezetünkbe, alakítja életünket, elkísér bennünket utolsó leheletünkig. Ez az ima felfedi nekünk, hogy még teljesen nem vagyunk Isten gyermekei, hanem „egyre inkább azzá kell válnunk a Jézussal való mélyebb egységünk által. Isten gyermekeinek lenni annyi, mint követni Krisztust”. (XVI. Benedek: A názáreti Jézus, olasz kiadás 168.o.)
Ez az imádság magába foglalja és kifejezi az emberek anyagi és lelki szükségleteit: „Add meg minden nap mindennapi kenyerünket, és bocsásd meg bűneinket.” És mindennapi nehézségeink miatt Jézus erősen buzdít bennünket: „Ezt mondom nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak.” Nem annyira egyéni kívánságunk kielégítéséről van szó, hanem inkább arról, hogy megmaradjunk Isten barátságában, aki – Lukács evangéliuma szerint – „megadja a Szentlelket azoknak, akik kérik Tőle.” Ezt megtapasztalták hajdan a sivatagi atyák és minden idők szemlélői, akik az imádság révén Isten barátai lettek, mint Ábrahám, aki azért könyörgött Istenhez, hogy a kevés igazért ne pusztítsa el Szodomát. Avilai Szent Teréz arra buzdította nővéreit: „Esedeznünk kell Istenhez, hogy szabadítson meg minket mindig minden veszedelemtől és vegyen el tőlünk minden rosszat. És mivel tökéletlen a mi vágyakozásunk, törekedjünk kitartani ebben a könyörgésben. Mibe kerül sokat kérnünk, amikor a Mindenhatóhoz fordulunk?” Valahányszor a Miatyánkot mondjuk, szavunk az Egyház szavába vegyül, mert aki imádkozik, soha sincs egyedül. És a pápa itt idézte a Hittani Kongregáció 1989-es dokumentumát a keresztény elmélkedésről: „Minden hívőnek keresnie kell és meg fogja találni az Egyház által tanított keresztény imádság igazságában és gazdagságában a saját útját, a saját imamódját…Tehát hagynia kell magát a Szentlélek által vezettetni Krisztus által az Atyához.”
Végül a Szentatya megemlékezett arról, hogy e vasárnapra esik Idősebb Szent Jakab liturgikus ünnepe. Jakab elhagyta atyját és a halászmesterséget, Jézust követte, és az apostolok közül elsőnek adta oda Érte életét. „Szívből köszöntöm a Santiago de Compostellába özönlő zarándokokat! A Szent Szűz segítsen bennünket felfedezni a keresztény imádság szépségét és mélységét!” – fejezte be beszédét a pápa.
Az Úrangyala és az áldás után, amikor a nagyobb nyelveken köszöntötte a zarándokokat és turistákat, németül ezeket mondta: „Irgalmas mennyei Atyánkra bízom ma különösen azokat a fiatalokat, akik tegnap Duisburgban tragikus módon életüket vesztették. Szüleikért és barátaikért, akik fájdalommal gyászolják őket, valamint minden sebesültért kérem a Szentlélek megerősítő kegyelmét.”