Jézussal imádkozni az Atyához - P. Szentmártoni Mihály elmékedése az évközi 17. vasárnapra
Az évközi tizenhetedik
vasárnap első olvasmányában Ábrahám közbenjáró imájáról olvasunk a Teremtés könyvében.
Megható Ábrahám emberszeretete és Istenbe vetett bizalma, amint szinte alkudozik Istennel,
hogy legyen könyörülettel honfitársai iránt. A mi imánknak is mások felé kell irányulnia. A
második olvasmányban Szent Pál emlékezteti kolosszei híveit arra, hogy üdvösségük
Isten műve, aki őket is, és velük együtt minket is, új életre hívott meg Jézus Krisztusban. A
vasárnapi Evangélium három témát fűz egyetlen csokorba, mindhárom az imával foglalkozik.
Rózsaszálak ebben a csokorban a Miatyánk, az alkalmatlankodó barát képe és a kitartó
ima. Fontoljuk meg, hogyan válnak rózsaszálakká ezek az evangéliumi képek. Az
első rózsaszál a Miatyánk. A Miatyánk a legkedvesebb imánk, minden ima ősmintája,
mert maga Jézus tanította meg rá Apostolait. Ezért is nevezzük szívesen az „Úr imájának”.
Fontoljuk meg azt a körülményt, hogy az egyetlen dolog, amit az Apostolok Jézustól
kértek, az volt, hogy tanítsa meg őket imádkozni. (Hogy az első két helyre ülhessenek
eljövendő országában csak két Apostolának volt vágyálma!). Az Apostolok nem kérték
Jézustól, hogy tanítsa meg őket arra, hogyan kell csodákat tenni, ördögöket űzni,
vagy betegeket gyógyítani. Még azt sem kérték Tőle, hogy oktassa ki őket a felől,
hogy mit kell tanítaniuk az embereknek. Ezúttal sem új imaformákat kértek Jézustól,
hiszen lévén hithű zsidók, tudtak sok imát fejből, hanem azt kérték Jézustól, hogy
tanítsa meg őket úgy imádkozni, hogy ezáltal közelebb kerüljenek Istenhez és Isten
közelebb kerüljön hozzájuk. Erre tanította meg őket Jézus, amikor nekik ajándékozta
a Miatyánkot. Az ima Istenhez való odafordulás, minek következtében lemondunk arról,
hogy a magunk erejéből valósítsuk meg életünk teljességét. Mindez bennfoglaltatik
a Miatyánkban, amely azzal kezdődik, hogy elismerjük Isten irántunk való szeretetét
és ezzel a saját akaratunktól átvezet Isten akaratára. A Miatyánk lényeges újdonsága
ez az új Istenkép: Isten nem áldozatokat követelő, bosszúálló Isten, hanem jóságos
Atya, aki gondoskodik gyermekeiről. A Miatyánk azért rózsaszál, mert Jézus iránti
szeretetünk kifejezése: megható gondolat, hogy úgy imádkozunk, amint Jézus imádkozott. A
második rózsaszál „az alkalmatlankodó barát”, amint ezt valaki alcímként beiktatta
az evangéliumi szöveg fölé. Szívesen kitörölnénk ezt az alcímet, mert nem tükrözi
azt a nemes magatartást, ami ezt az embert arra késztette, hogy éjfélkor keresse fel
barátját. Vendége érkezett, egyik kedves barátja, hosszú útról, fáradtan és éhesen,
róla volt szó, érte aggódott és érte volt kész mindent megtenni. Kihez fordul ilyen
esetben az ember, ha nem egyik legjobb barátjához? Az „alkalmatlankodó barát” tehát
nagy bizalmat tanúsított barátja felé, ha még éjfélkor is fel merte zörgetni. Adjon
Isten több ilyen barátságot a mi életünkben is! Tekintettel, hogy Isten a legjobb
barátunk, Ő nem haragszik meg akkor sem, ha éjfélkor fordulunk Hozzá! Az „alkalmatlan
barát” példája azért rózsaszál, mert Isten iránti bizalmunk kifejezése. A harmadik
rózsaszál a kitartó ima. A mai ember nem szívesen hallja ezt a szót, hogy „kitartás”.
Mindent gyorsan akarunk elérni, ha lehetséges, azonnal. Valószínűleg a fogyasztói
mentalitás következménye ez a sietség: ha van pénzünk, akkor elég elmenni a legközelebbi
üzletbe és megvenni a kívánt árut. A gyerekeket sem neveljük arra, hogy megerőltessék
magukat, hiszen az Interneten könnyedén megtalálnak minden adatot, amire szükségük
van az iskolában. Ez a mentalitás mintha rányomta volna bélyegét Istenhez való viszonyunkra
is. Szeretnénk mindent megkapni Tőle, amit megkívánunk, kiimádkozni Tőle az egészséget,
a jólétet, a békét, egy probléma gyors megoldását. Jézus ebben az Evangéliumban kissé
módosította ilyennemű elvárásainkat. Mi is tulajdonképpen a kitartás? Könnyebb
elmondani, mit nem lehet kitartásnak nevezni. A kitartás nem azonos az önfejűséggel,
amelynek logikája a következő: „Én ezt elhatároztam, így akarom, és így kell lennie!”
Ha ezt a logikát az imára alkalmazzuk, akkor téves úton haladunk Isten felé. Amikor
nagyon akarunk valamit, akkor leginkább nem látjuk az alternatívákat. Istennek sokkal
több alternatívája van, mint amennyit mi el tudunk képzelni, ezért mindig előnyösebb,
ha meghagyjuk neki a döntési szabadságot! A kitartás nem azonos az alkudozással
sem. Amikor nagyon akarunk valamit, akkor addig „emeljük az árat”, amíg az a másik
vagy megunja erőszakoskodásunkat és teljesíti kérésünket, vagy pedig nem tud ellenállni
a felkínált árnak, amint ez az árverezésnél történik. Néha esetleg úgy gondoljuk,
hogy Isten azért nem hallgatta meg imánkat, vagy nem teljesítette kérésünket, mert
nem kínáltunk fel neki elég magas árat, ezért böjtöt csatolunk imánkhoz, vagy más
lemondással próbáljuk szinte megvesztegetni Istent. Nem sok értelme van neki, mert
Isten úgyis mindent ingyen ad nekünk, nem kell Őt megvesztegetni! Mi akkor tulajdonképpen
a kitartás? Kitartás az imában tulajdonképpen nem más, mint teljes ráhagyatkozás Isten
szent akaratára. Ennek legszebb példája maga Jézus, akiről azt olvassuk, hogy a Getszemáni
kertben leborulva imádkozott, aztán még kitartóbban imádkozott. Miért imádkozott?
Ténylegesen azt kérte Atyjától, hogy múljék el Tőle a szenvedés kelyhe, de minden
egyes sóhaja után hozzátette a bizalom és a maradéktalan önátadás szavait is: „Legyen
meg a Te akaratod. Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te!” A kitartó
ima azért rózsaszál, mert Isten akarata maradéktalan elfogadásának kifejezése. Ennek
csak egy feltétele van: hogy hisszük, hogy Isten jobban szeret bennünket, mint ahogyan
mi szeretjük magunkat. Így imádkozott Jézus az Atyához a Miatyánkban, Vele imádkozunk
mi is Hozzá.