2010-07-20 17:36:18

Együttműködési megállapodás jött létre a Sant’Egidio Közösség és az Afrikai Unió között


Az Afrikai Unió központjában, az etiópiai Addis Abeba-ban július 15-én együttműködési egyezményt írtak alá az egyházi mozgalom és az afrikai szervezet képviselői. A Fides hírügynökség jelentése szerint a megállapodás megerősíti azt a kooperációt, amely évek óta összeköti a két szervezetet, különösen a béke terén és a szegénység elleni küzdelemben. A Szent Egyed Közösség megfigyelőként részt vesz az Afrikai Unió csúcstalálkozóin létrehozása óta. Az egyezmény elismeri a Sant’Egidio Közösség fontos szerepét a béke keresése és az Afrikában folyó párbeszéd területén.
Jean Ping, az Afrikai Unió elnöke az aláírási ceremónia során megelégedésének adott hangot, hogy az egyházi mozgalom a fekete kontinens partnerévé vált. Kiemelte a Szent Egyed Közösség pozitív közvetítő szerepét, amelyet az utóbbi években végez számos válsághelyzetben. Véleménye szerint az egyházi mozgalom szívéhez közel áll a szegények és Afrika java és ezáltal erőforrást jelent a kontinens számára. Az Afrikai Unió elnöke felsorolt néhányat a jövőbeli együttműködési területek közül, amelyekre az egyezmény vonatkozik. Ezek közé tartozik a béke és a stabilitás előmozdítása Afrikában, a konfliktusok megelőzése és közvetítés a már kialakult nézeteltérésekben. Közös akciótervek népszerűsítése, amelyek az élet és a személy, az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletének megszilárdítására irányulnak. Az együttműködés egy másik területe az interkulturális és vallásközi párbeszéd Afrikában.
A találkozó során a Szent Egyed Közösség bemutatta azokat a pozitív eredményeket, amelyeket az egyházi mozgalom elért Afrikában az AIDS elleni küzdelemben az ún. DREAM program által és az anyakönyvezés (Bravo) területén.









All the contents on this site are copyrighted ©.