2010-07-20 17:34:26

A német püspökök levele a Zsidó Központi Tanács alapításának 60. évfordulójára


Hatvan évvel ezelőtt hozták létre Németországban a Zsidó Központi Tanácsot, amely a fiatal nemzedék nevelésén kívül a keresztény-zsidó párbeszéd szorgalmazásával is foglalkozik. A német püspökök gratuláló levelét Robert Zollitsch érsek, a német püspöki kar elnöke írta alá. Charlotte Konblochnak, a Tanács felelősének elismerésüket fejezik ki a szervezet tevékenységéért, amelyet „a társadalom számára pótolhatatlan” tartanak. Különösen is a katolikus-zsidó párbeszédben megtett közös út folytatását remélik. Az is fontos, hogy az új nemzedéket emlékeztessék a német múlt tévedéseire, hogy visszautasítsanak minden fajta antiszemitizmust. Végül a német püspökök emlékeztetnek II. János Pál 25 évvel ezelőtti látogatására a római zsinagógában, amikor a pápa a zsidókat „idősebb testvéreinknek” nevezte. – A Zsidó Központi Tanácsot 1950-ben hozták létre, mintegy 105 ezer tagot gyűjt egybe 108 közösségből.
 








All the contents on this site are copyrighted ©.