A kultúra evangelizálása - P. Szabó Ferenc SJ jegyzete
A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciója, tehát az Egyház és a
modern világ kapcsolatával foglalkozó okmány II. részében néhány különlegesen égető
kérdéssel foglalkozik, a család után a 2. részben a kultúra helyes fejlesztésével.
Ezen belül a hit és a kultúra viszonyával, Krisztus evangéliuma és a kultúra sokrétű
kapcsolatával stb. Kiemelném a 62. pont következő bekezdését: „Az irodalom és a művészetek
a maguk módján szintén sokat jelentenek az egyház számára. Arra törekszenek ugyanis,
hogy kifürkésszék, milyen az ember, mik a problémái és mit tapasztal, amikor megismeri
és tökéletesíteni akarja önmagát és a világot. (…) Egy műalkotás többet mondhat Istenről,
mint sok elvont ismeret, világosabbá teheti az értelem számára az Evangélium tanítását,
és azt úgy képes bemutatni, mint ami hozzátartozik az élethez.” A zsinati atyák,
majd a pápák világosan látták a kultúra evangelizálásának fontosságát – az ún. inkulturáció
szükségességét nemcsak a missziókban, hanem a nyugati, elkereszténytelenedő társadalmakban
is. Erről számos szentszéki dokumentum tanúskodik. Az a tény is, hogy II. János Pál
új dikasztériumot hozott létre, a Kultúra Pápai tanácsát. Az Európával foglalkozó
püspöki szinódus után 2003-ban kiadott apostoli buzdításban, II. János Pál külön fejezetet
szentel a társadalmi élet, és ezen belül a kultúra evangelizálásának, az inkulturációnak.
Ebben a következő témákat érinti: katolikus iskolák, párbeszéd a kultúra képviselőivel,
művészekkel, a fiatalok hitre nevelése, mass media. Ez utóbbira különös figyelmet
kell fordítani: megfelelő képzést biztosítani a kommunikációs eszközök területén dolgozó
keresztényeknek, hogy megtanulják az új nyelvezetet. Nagyon hasznos lesz a tapasztalatcsere
az egyes helyi egyházak között. Új kommunikációs eszközöket kell létesíteni még plébániai
szinten is. A katolikusok vegyenek részt a kommunikációban részt vevők számára szánt
etikai kódex kidolgozásában, figyelembe véve a Szentszék által megjelölt kritériumokat.
A püspöki szinódus ezeket felsorolta: „Az emberi személy méltóságának tisztelete,
jog a privacy-hoz, az igazság, az igazságosság és az emberi, kulturális és lelki értékek
szolgálata, az különböző kultúrák megbecsülése, megőrzése a mass mediában, a kisebbségekhez
tartozó csoportok és gyengék védelme, a közjó keresése túl az egyéni érdekeken és
a kizárólag gazdasági szempontokon.” 1999-ben a Kultúra Pápai Tanácsa az akkori
elnök, Paul Poupard bíboros irányításával közzétett egy dokumentumot, egy segédeszközt
a kultúra területén végzett lelkipásztorkodáshoz. Ez a dokumentum összegezi a kultúra
evangelizálására vonatkozó pápai és más szentszéki megnyilatkozásokat. E füzetben
hasznos gyakorlati tanácsokat olvashatnak a kultúra evangelizálásának felelősei: iskolák,
teológiai képzési központok, katolikus kulturális központok, kommunikációs eszközök
és vallási tájékoztatás. Álljunk meg a 33. pontnál. Felhívja a lelkipásztori felelősök
figyelmét arra, hogy a mass media és az informatika technikájának befolyására a kultúra
is egyre inkább globális, világméretűvé lesz. A kulturális cserék eredménye egy bizonyos
uniformizálódás, és pl. terjed a materializmus, az individualizmus, az erkölcstelenség,-
az erőszak és a pornográfia kereskedői a televízión, filmeken, videó kazettákon és
az interneten keresztül lerombolják a nevelők erőfeszítéseit. Ezek a negatív hatások.
De a tömegkommunikáció új lehetőségeket jelent az evangelizálásnak, az antik és a
modern vallásos kultúra terjesztésének. A katolikus tv-leadók, de főleg a katolikus
rádiók nem elhanyagolható szerepet játszanak a kultúra evangelizálásában és az inkulturációban,
hangsúlyozza a vatikáni dokumentum. Ezek az adások elérik a személyeket mindennapi
környezetükben, és így jelentősen hozzájárulnak életmódjuk alakításához. „Ott, ahol
lehetséges katolikus rádióadásokat létesíteni, ezek az egyházmegyékben hozzájárulnak
az evangelizáláshoz nagy költségek nélkül. A keresztények ezen kívül részesítsék előnyben
a közszolgálati (állami) és kereskedelmi médiában való részvételt, minthogy ezek az
egész társadalmat célozzák meg, és lehetővé teszik az Egyháznak, hogy olyan rétegeket,
személyeket is elérjenek, amelyek, akik egyébként kívül maradnának lelkipásztori hatósugarán.
– A Kultúra Pápai Tanácsának dokumentuma szól még sajtóról, a vallásos napilapokról
és folyóiratokról, amelyeknek szerepe van nemcsak a helyi egyházban, hanem az egész
társadalomban, mert sokszor századok óta a hit elevenségének és a keresztény kultúra
hatóerejének a tanúi. Fontos, hogy az újságírók, szerzők széles kultúrával és keresztény
meggyőződéssel rendelkezzenek, hogy szakemberek legyenek a médiában. Tehát sürgető
az ilyen szakemberek képzése, főleg fiataloké. Már a szemináriumokban és szerzetesházakban
el kell kezdeni e képzést, továbbá filmklubokat és televíziós műhelyeket kell létesíteni
a helyi egyházakban. A sajtó emberei számára ki kell dolgozni a média etikai kódexét,
konferenciákat kell szervezni etikai, világnézeti, lelkiségi és kulturális témákról.