Az ökumenizmus a jövő egyházának műhelye – az Osservatore Romano cikke
A vatikáni napilap július 12-i és 13-i kettős száma közli Walter Kasper bíboros, a
Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa nyugalmazott elnökének mérlegét, amelyet a
dikasztérium élén végzett munkájáról készített. A bíboros, akinek életkorára való
lemondását XVI. Benedek pápa július elsején fogadta el, a hír közzétételének előestéjén
sajtókonferenciát tartott. Ezen beszámolt arról a szerepéről is, amelyet a zsidósággal
való vallási kapcsolatok bizottsága elnökeként töltött be. „Nagyon hálás vagyok II.
János Pálnak és XVI. Benedeknek, akik ezzel a fontos tisztséggel bíztak meg és amelyet
lojálisan és hűségesen igyekeztem ellátni. Számomra két elengedhetetlen alapelvről
van szó” – mondta Kasper bíboros, felidézve, hogy 1999. június elsején lett a tanács
titkára, majd 2001. március 3-án kapta meg elnöki kinevezését, miután II. János Pál
előzőleg, a február 21-én tartott konzisztóriumon bíborossá kreálta. Az ökumenizmus
nem szabadon választható luxus kellék, hanem az egyház alkotóeleme – mutatott rá Kasper
bíboros. Bár alapvetőek a párbeszéd különböző dokumentumai, mégis holt betűk maradnának,
ha nem tükröződnének a tisztelet, a nagyrabecsülés, a bizalom és a barátság személyes
kapcsolataiban. Az ökumenizmus nem az íróasztalnál készül, hanem a párbeszéd az
egyház életének integráns része – mondta a bíboros, majd hozzátette: „Ezért sokat
utaztam és útjaim során sokat tanultam. Megismerhettem az egyetemes egyházat és világszerte
a különböző egyházakat. Nap, mint nap találkoztam püspökökkel, papokkal, tanárokkal,
diákokkal, nagykövetekkel, újságírókkal, a beszédpartnereink, a különféle egyházak
és közösségek képviselőivel. Mindebből az emberi és keresztény kapcsolatok szilárd
hálózata jött létre, amely ellen tud állni kevésbé kedvező szeleknek is, és biztos
alapot jelent a jövő lépései számára. A kapcsolatoknak és az együttműködésnek ez az
új minősége jelenti az igazi újdonságot az ökumenizmusban” – fejtette ki Walter Kasper
bíboros. Folytatva visszaemlékezését leszögezte, hogy az egyház egységét nem lehet
sem előre megtervezni, sem legyártani. Utalt az 1953-ban elhunyt lyoni Paul Couturier
abbé szavaira, aki a spirituális ökumenizmust „láthatatlan kolostornak” nevezte. „Egy
látható kolostorban a szerzetesek együtt élnek és imádkoznak. A láthatatlan ökumenikus
kolostorban a világ minden táján szétszóratásban élő embereket az ima fűzi egységbe.
Amikor ezek az emberek találkoznak egymással, azonnal érzik, hogy egymáshoz tartoznak,
bár még szenvednek a teljes egység hiánya miatt”. Ami a keleti ortodox egyházakat
illeti, mint a kopt, a szír, az örmény vagy az etióp egyház, 11 évvel ezelőtt még
nem létezett velük párbeszéd. Az első találkozások sok nehézségbe ütköztek, nem pusztán
a teológiai, hanem a kulturális, a nyelvi és a személyes különbözőségek miatt is.
2003-tól kezdve azonban közeledésről beszélhetünk, amelyből valódi barátság született.
„Közösen kidolgoztunk egy dokumentumot, amely azt mutatja, hogy az 1500 éves különválás
ellenére alapvetően egyformán értelmezzük az Oltáriszentség misztériumát, a papi szolgálat
struktúráját és az egyház küldetését” – tette hozzá a 77 éves német bíboros. Az
ortodox egyházakkal is hasonló volt kezdetben a helyzet. A 2000-ben Baltimore-ban
megtartott összejövetel kudarcot jelentett, a legrosszabb ökumenikus tapasztalat volt.
Ötévi türelmes tárgyalásra volt szükség ahhoz, hogy végre újrakezdhessük Belgrádban,
majd Ravennában. A 2007-es ravennai dokumentum nagy fordulatot jelentett a katolikus-ortodox
párbeszédben – mondta még a sajtótájékoztatón Walter Kasper bíboros, a Keresztény
Egységtörekvés Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke.