2010-07-08 17:33:28

Pápai üzenet a rogácionisták nagykáptalanjának


Júl. 5-én kezdődött a rogácionisták XI. nagykáptalanja a kongregáció római lelkiségi központjában. A világ különböző országaiból 53 rendtag érkezett a nagygyűlésre, amelynek témája: „Az életszabály (regula) a karizmatikus önazonosság biztosítéka, a konszekráció kifejezése, a testvéri közösség támasza, missziós távlat.”
XVI. Benedek pápa üzenetet küldött a nagykáptalan résztvevőinek. Miután utalt az említett témára, kiemelte a tanácskozás célkitűzésének fontosságát: a II. vatikáni zsinat és a Kánonjog rendelkezései szerint felülvizsgálják rendalkotmányukat és korszerűsítik szabályaikat a jelen követelményei szerint. Olyan alapszabályokat fogalmaznak meg az egész szerzetesi család számára, amelyhez igazodnia kell minden egyes tag testvéri és apostoli tapasztalatának, hogy Isten szeretetének beszédes jelei és az üdvösség eszközei legyenek. Hogy ez gyümölcsöző legyen, hűségesen meg kell őrizni a szent alapító, Annibale Maria Di Francia szellemi örökségét, aki lángolón szerette Krisztust, és mindig Tőle kapott ihletet a hivatásébresztésben és a rászorulók felkarolásában. „Kövessétek az ő példáját, - buzdította a rogácionistákat a pápa –, és örömmel folytassátok ma is érvényes küldetését, jóllehet a társadalmi körülmények megváltoztak. Különösen is terjesszétek egyre inkább az ima szellemét és a hivatásokért való buzgóságot az egyházban, legyetek Isten Országa eljövetelének serény munkásai, átadva magatokat az evangelizálásnak és az emberi fejlődés előmozdításának.” XVI. Benedek a rogácionisták figyelmébe ajánlotta az evangélium inkulturációját, az ifjúság nevelését, a testben és lélekben szenvedők felkarolását. Az inkulturáció mai nagy kihívása azt követeli, hogy az evangélium hirdetésében új nyelvezetet kell alkalmazni, hogy korunk emberei a gyors társadalmi és kulturális változásokban megértsék üzenetünket. A sürgető küldetés megköveteli az állandó személyes és közösségi megtérést. Csakis a kegyelem működésének teljesen megnyílt szívek tudják értelmezni az idők jeleit, és megérteni a reményre és békére áhítozó emberiség segélykéréseit. Végül a pápa elismeréssel szólt a rogácionisták termékeny apostoli tevékenységéről, különösen is a püspökökkel és más egyházi közösségekkel való szoros együttműködésükről.
Ide kapcsolódik még a következő hír: Szerdán délelőtt Tarciso Bertone bíboros államtitkár szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a rogácionisták nagykáptalanja tagjainak. Homiliájában emlékeztetett arra, hogy XVI. Benedek megáldotta alapítójuk szobrát a bazilika mellett, a Harangok íve alatt, majd ismertette az 1927-ben Messinában elhunyt Szent Annibale Maria di Francia életét, aki az árvák és a szegények atyja volt és az egyházi hivatásokért végzett imaapostolságban tűnt ki. 1990-ben lett boldog. II. János Pál 2004. május 16-án avatta szentté. A Szent Péter- téren végzett ünnepélyes szentté avatáskor a pápa ezt mondta: „Annibale Maria Di Francia atyát az Úr iránti szeretet arra sarkallta, hogy egész életét a felebarát lelki java szolgálatára szentelje. Ebben a távlatban főleg az evangélium parancsa teljesítésének sürgősségére figyelmeztet: Rogate ergo…Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába.”









All the contents on this site are copyrighted ©.