Az egyház számára az okozza a legnagyobb kárt, aki beszennyezi a hitet és a keresztény életet – a pápa homíliája Szent Péter és Pál apostolok ünnepén

Június 29-én az egyház szent gyökereit, Péter és Pál apostolokat ünnepli. Róma védőszentjeinek liturgikus emléknapján XVI. Benedek pápa ünnepi szentmisét mutatott be a vatikáni bazilikában. A szertartáson 38 új metropolita érseknek nyújtotta át a szent palliumot, a római püspökkel való szeretetközösség jelét. A Szentatya homíliájának középpontjában az egyház szabadsága állt. „A péteri szolgálat a szabadság biztosítéka abban az értelemben, hogy garantálja az igazsághoz, a hiteles hagyományhoz való teljes csatlakozást. Így Isten népét megőrzi a hitet és az erkölcsöt érintő tévedésektől”.
Az egyház szabadsága, amelyet Krisztus biztosított Péter számára, kettős, történelmi és spirituális dimenziójában nyilvánul meg. Isten közel áll hűséges szolgáihoz és megszabadítja őket minden gonosztól, megszabadítja az egyházat a negatív hatalmaktól – fejtette ki homíliájában a pápa.
Jézus ígérete, miszerint a pokol kapui nem vesznek erőt az egyházon magába foglalja a Péter és Pál, valamint az evangélium többi tanúja által elszenvedett üldöztetés történelmi tapasztalatait. Ezen azonban túlmutat és oltalmáról biztosítja egyházát főleg a spirituális rendet érintő fenyegetésekkel szemben.
Isten szabadító cselekvése kíséri Szent Péter és Pál életét. Az Úr angyalának beavatkozására lehullottak Péter bilincsei. Az angyal kivezette őt a jeruzsálemi börtönből, ahová Heródes záratta be. Az Úr mindig közel volt Pálhoz is, akit sok veszélytől mentett meg, hogy végül bevezethesse országába. A pápa idézett Pál Efezusiakhoz írt leveléből: „Nem a vér s a test ellen kell viaskodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12).
Az üldöztetések, amelyek nem hiányoztak az egyház kétezer éves történelme során, azonban nem jelentik a legnagyobb veszélyt. A legnagyobb kárt ugyanis azok okozzák, akik beszennyezik tagjai és közösségei hitét és keresztény életét, kikezdve a misztikus test integritását, legyengítve prófétai és tanúságtevő képességét, elhomályosítva szépségét.
A korinthusiakhoz írt első levélben Pál a megosztottság, a következetlenség, az evangélium iránti hűtlenség problémáiról szól. A Timóteushoz szóló második levelében pedig a „végső napok” veszedelmes időire hívja fel a figyelmet (v.ö. 3,1-5). „Az emberek önzők lesznek, kapzsik, kérkedők, kevélyek, szitkozódók, szüleiknek engedetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők, fölfuvalkodottak. Inkább a gyönyört keresik majd, mint Istent. Az istenfélelem látszatát keltik, de a lényegét megtagadják”.
Az Apostol végkövetkeztetése azonban megnyugtató: ezek az emberek nem sokra jutnak, mert oktalanságuk mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz.
Tehát Isten garantálja egyházának a szabadságot: szabad az anyagi kötelékektől, amelyek arra törekszenek, hogy megakadályozzák küldetésében, valamint szabad a spirituális és erkölcsi bajoktól, amelyek megtámadhatnák hitelességét és hihetőségét.
A Szentatya az egyház szabadságának összefüggésében helyezte a szent palliumot a 38 új metropolita érsek vállára, akik egyenként járultak a pápa elé.
A pallium kifejezi az apostoli Szentszékkel való egységet, valamint biztosítja a helyi egyházak szabadságát a helyi, nemzeti vagy nemzetek feletti hatalmakkal szemben, amelyek bizonyos esetekben akadályozhatják az egyházat küldetésében. Az egyház szabadságának témája fontos olyan helyzetekben, amelyekben az egyháznak üldöztetést, politikai beavatkozást vagy más kemény próbát kell elviselnie. Ugyanilyen jelentős abban az esetben is, amikor az egyházi közösségnek félrevezető tanítások, az evangéliummal ellentétes ideológiai irányzatok és gyakorlat hatását kell elszenvednie. A pallium ebben az értelemben a szabadság záloga, Jézus igájához hasonlóan, amelyet minden követőjének magára kell vennie.
Krisztus ígérete, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt egyházán, ökumenikus jelentést is tartalmaz. A megosztottság ugyanis a bűn ereje, amely a megváltás után is folytatja művét az egyház tagjaiban. Azonban világosan felhangzanak Krisztus szavai: „Non prevalebunt” – nem vesznek erőt rajta.