2010-06-29 15:31:01

A pápa Szent Péter és Pál apostolok ünnepének vigíliáján bejelentette egy új dikasztérium létrehozását


„Az emberi lélek a szekularizált világ pusztaságaiban is szomjúhozza az élő Istent” – mondta XVI. Benedek június 28-án este, a Falakon kívüli Szent Pál pápai bazilikában tartott vesperáson. Homíliájában bejelentette, hogy a szekularizált világ új evangelizálására dikasztériumot hoz létre pápai tanács formájában. A szertartáson jelen volt a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus küldöttsége is.
Az egyház a világban hatalmas megújító erővel hat. Természetesen nem saját ereje révén, hanem az Evangélium erejében, amelyben a Szentlélek, a világot Teremtő és Megváltó Isten Lelke fúj. Csak ő elégítheti ki az ember legmélyebb elvárásait. A harmadik évezred emberei is vágyakoznak a hiteles, teljes életre, szükségük van az igazságra, a szabadságra, az ingyenes szeretetre – mondta a Szentatya.
Isten az első apostolokra bízta az evangelizálás feladatát és az egyház lelkipásztorainak ma is hirdetniük kell az Evangéliumot, szemben a történelmi, szociális és spirituális kihívásokkal, meghaladva emberi képességeiket is. Ez a küldetés még távol áll beteljesedésétől és megújult elkötelezettséget kíván, nemcsak ott, ahol az első evangelizálásra várnak, hanem azokban a térségekben is, ahol az Evangélium már régóta gyökeret vert, de a szekularizáció a keresztény hit súlyos válságát okozta.
Ebben az összefüggésben döntötte el a pápa, hogy létrehoz egy új szervet, pápai tanács formájában, azzal a feladattal, hogy mozdítsa elő a megújult evangelizációt az ősi alapítású egyházakkal rendelkező országokban. Ezekben a társadalom fokozatos elvilágiasodása figyelhető meg, mintha „megfogyatkozna az Isten iránti érzék”. Benedek pápa emlékeztetett II. János Pálra, aki megtestesítette az egyház missziós természetét apostoli utazásaival és az új evangelizálásról szóló Magisztériumával. Az új nem a tartalomra, hanem a belső lendületre utal, amely nyitott a Szentlélek kegyelmére. Új a módszerekben, amelyek megfelelnek a kor és a körülmények követelményeinek, új, mert szükség van rá azokban az országokban is, amelyek már megkapták az evangéliumi üzenetet.
Korunk evangelizálására törekedett már a II. vatikáni zsinat is, nyomában pedig VI. Pál, aki 1974-ben püspöki szinódust hívott össze ebben a témában. Egy évvel később közzétette „Evangelii nuntiandi” k. apostoli buzdítását. Ebben rámutatott: az evangélium hirdetése szolgálat nemcsak a keresztény közösségnek, hanem az egész emberiségnek – mondta homíliájában XVI. Benedek Szent Péter és Pál apostolok ünnepének vigíliáján.







All the contents on this site are copyrighted ©.