2010-06-28 17:33:54

XVI. Benedek vasárnapi Úrangyala imádsága


Vasárnap délben a Szentatya a napi evangéliumi tanításából kiindulva a Krisztus által történő meghívás témájáról szólt a Szent Péter térre összegyűlt híveknek. Bárki, aki ismer olyan fiatal férfit vagy nőt, aki családját, tanulmányait, otthonát elhagyja azért, hogy Istennek szentelje magát, ezen az élő példán keresztül láthatja és tudja jól, hogy valóban miről is van szó: az isteni hívásra való radikális válaszról, mely az egyházban történő tapasztalatok egyik legszebbike – magyarázta a Szentatya. Az Úr működösét látva és megtapasztalva az emberek életében egyértelművé válik, hogy az Isten nem egy elvont fogalom, hanem egy hatalmas és nagyon erős Valóság, mely bőségesen megtölti az ember szívét; egy Személy, aki él és közel van, olyan aki szeret minket és arra kér, hogy szeressük őt.

Lukács evangélista szavait idézve, amikor Jézus így szól „Kövess engem” (Lk 9,59), XVI. Benedek utalt Krisztus hívására ill. azokra a feltételekre, melyeket ő szabott meg követőinek. Mindez első látásra túl nagy áldozatnak tűnhet, azonban kifejezi Isten országának az újdonságát és azt, hogy mindennél előbbre való, mely Jézus Krisztus személyében mutatkozik meg. Aki mindenről és saját magáról is lemond azért, hogy Jézus nyomdokain járjon a szabadság egy új dimenziójába kap belépést. „Lélekben éljetek” (Gal 5,16) írja Szent Pál, mely a Krisztus által elnyert szabadság egy új formája, s mely az embertársak szolgálatában nyilvánul meg.

A Szentatya június végéhez közeledve felidézte a hónap sajátosságát, melynek folyamán az egyház Krisztus Szentséges Szívének a tiszteletét tartja. „Ennek alkalmából Jézus Szíve ünnepén az egyház összes papjával együtt megújítottuk hivatásunkat, mely a megszentelődésre való törekvésünket jelenti” – hangsúlyozta a Szentatya. Arra hívott mindenkit, hogy Jézus isteni és emberi Szívének a misztériumán elmélkedjen, mely segít eljutni az Isteni Szeretet forrásához.

A Szentatya vasárnapi Úrangyala imádsága alkalmából mondott gondolatai végén Mária közbenjárását és imáit kérte a világ a híveiért, majd megemlékezett a Libanonban boldoggá avatott Boldog Estéphan Nehmé maronita szerzetesről, végül öt nyelven (francia, angol, német, spanyol és lengyel) köszöntötte a térre összegyűlt zarándokokat.








All the contents on this site are copyrighted ©.