2010-06-23 17:06:54

Benedek pápa katekézise Aquinói Szent Tamás teológiájáról a szerdai általános kihallgatás során


A keddi esős napra, a változékony időjárásra való tekintettel szerdán a vatikáni VI. Pál aulában tartották meg az általános pápai kihallgatást, mintegy 9000 hívő jelenlétében. Több ezren azonban nem fértek el az aulában, ők a Szent Péter téren, kivetítőkön követték a kihallgatás eseményeit. A zarándokok között számos magyar csoport is jelen volt, nemzeti színű zászlókkal a kezükben. Két csoportot, akik Déváról és Szombathelyről jöttek, külön is köszöntött a pápa:

„Nagy szeretettel köszöntöm a magyar zarándokokat, különösen azokat, akik Déváról és Szombathelyről érkeztek. A héten ünnepeljük Szent László király ünnepét. Az ő példája erősítsen meg benneteket a hitben. Apostoli áldásom legyen veletek minden utatokon. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Benedek pápa ezúttal Szent Tamás teológiáját ismertette, miután korábban egy-egy katekézise során a nagy domonkos teológus korának problémáit mutatta be, majd az arisztotelészi alapokon nyugvó filozófiai rendszerét foglalta össze. A pápa ezúttal főleg Aquinói Szent Tamás főművét, a Summa Theologiae-t elemezte. Monumentális nagy mű ez, 512 kérdést tárgyal, 2669 fejezetben. Tömör érveléssel alkalmazza Szent Tamás az emberi értelem képességét a hit titkainak a megértésére. Világosan és mélységgel megfogalmazott kérdéseire maga ad válaszokat a Szentírás, az egyházatyák, főként Szent Ágoston tanítása révén. Az emberi szellemnek ezt a hatalmas erőfeszítését azonban mindig megvilágítja az imádság táplálta hit, amit Szent Tamás élete maga is bizonyít – mondta a pápa.

Szent Tamás „Summa”-jában, teológiai összegzésében Isten létének három módját különbözteti meg. Először is Isten önmagában létezik, ő a dolgok kezdete és végső célja, minden teremtmény tőle függ. Isten aztán jelen van kegyelme révén a keresztény ember életében és tevékenységében, míg végül Isten jelen van egészen különleges módon Krisztus személyében, a szentségekben, melyek megváltói művéből fakadnak. Ezért ennek a hatalmas műnek a struktúrája valójában Isten teljességének „egyetlen tekintettel” történő keresése – utalt a pápa a kortárs Jean-Pierre Torrel teológus elemzésére.

Maga Szent Tamás, a „doctor communis”, mindenkinek „közös mestere” így foglalja össze saját rendszerét: „A szent tanítás alapvető célja, hogy megismertesse az Istent, méghozzá nemcsak önmagában, hanem amennyiben a dolgok, különösen is az értelmes teremtmény kezdete és végcélja”. Ennek a tanításnak a kifejtésében először Istenről tárgyalunk, aztán a teremtmény Isten felé haladó mozgásáról, majd végül Krisztusról, aki amennyiben ember, számunkra az út lesz, aki által felemelkedünk az Istenhez”.

A Szentatya katekézisében röviden összefoglalta az egyes részeket. Az első nagy fejezet az önmagában vett Istenről szól, a Szentháromság titkáról és Isten teremtő tevékenységéről. A második részben Szent Tamás az embert tekinti, akit a kegyelem indít a vágyakozásaiban, hogy megismerje és szeresse az Istent, hogy boldog legyen az időben és az örökkévalóságban. A szerző itt bemutatja az erkölcsi cselekvés teológiai alapelveit. Az ember, aki a szabad döntésében arra hívatott, hogy jót cselekedjen, az értelmet, az akaratot és az érzelmet vonja egységbe, a Szentlélek ajándékai révén. Ezen az alapon építi fel Szent Tamás a Szentlélek szerint élő ember fizionómiáját, alapképletét, aki így Isten ikonja lesz.

A tamási összegzés harmadik része Krisztus titkát vizsgálja, aki által az Atyát érhetjük el. A megtestesülés, a passió, a hét szentség elemzése során különös mélységgel ír a szerző az Eucharisztia titkáról, amely iránt hatalmas tisztelettel élt. Életrajzírói szerint az Aquinói szokása volt, hogy a fejét odahajtsa a tabernákulumhoz, hogy így meghallja Jézus isteni és emberi szívének a dobbanásait. Ő maga írja: „Az Eucharisztia Urunk Jézus szenvedésének a szentsége. Ezért az Úr szenvedésének összes hatása egyúttal ennek a szentségnek is a hatása, nem lévén az más, mint az Úr passiójának alkalmazása ránk”. Innen érthető jól – mondta Benedek pápa – hogy Szent Tamás és a többi szentek, miért ontottak annyi könnyet, miközben bemutatták a szentmise áldozatot.

A Szentatya ekkor nagy emócióval fordult a kihallgatás résztvevőihez: „Testvéreim, szerelmes érzés töltsön el bennünket az Úr e nagy szentsége iránt! Vegyünk részt összeszedetten a szentmisén, és hogy lelki gyümölcsöket nyerhessünk el, táplálkozzunk Krisztus Testéből és Véréből. Időzzünk el szívesen és gyakorta, személyes „pertu” kapcsolatban a legméltóságosabb Oltáriszentség társaságában”.

A pápa ezután Szent Tamás kisebb műveiről beszélt, így többek között az 1273-ban, a Nápolyi Szent Domonkos templomban diákoknak és híveknek tartott szentbeszédeiről, melyet gyorsírással jegyeztek le és így maradtak ránk. Ezekben a beszédekben Szent Tamás az apostoli hitvallást, a tízparancsolatot fejti ki, magyarázza a Miatyánk és az Üdvözlégy Mária imádságokat. Szent Tamás prédikációi – állapította meg Benedek pápa – majdnem egészében megfelelnek a Katolikus Egyház mai katekizmusának. Ugyanis a Szent Tamástól bennünket a közel hét évszázaddal elválasztó mai korunkban sem hiányozhat a hit, íme a hitvallás, az imádság, íme a Miatyánk és az Üdvözlégy Mária. Végül pedig törvény nélkül sem élhetünk, mint a tízparancsolat és Isten szeretettörvénye.

A pápa még néhány példát hozott Szent Tamás meggyőző, lényegi érveléséből. A hitvallásról szóló művében tanítja: a lélek Istennel egyesül, és így rügyet fakaszt az örök életre. Az élet így biztos eligazítást kap és mi ezáltal kivédhetjük a kísértéseket. A hitet balgaságnak tartó embernek odamondja, hogy ez megalapozatlan feltevés, mert az emberi értelem korlátozott, nem tud mindent megismerni. Csak abban az esetben, ha tökéletesen meg tudnánk ismerni minden látható és láthatatlan dolgot, akkor lenne autentikus balgaság elfogadni az igazságot pusztán csak tiszta hit által. Egyébként pedig képtelen az ember így élni, ezért bízik mások tapasztalatában. Értelmes dolog tehát hitet mutatni Isten felé mindazok alapján, amit másoknak, így az apostoloknak az Isten feltárt. Ők kevesen voltak, egyszerűek és szegények, akiket egészen összetört Mesterük kereszthalála. Mégis sokan, gazdagok és nemesek is megtértek rövid idő alatt prédikációjuk hallatán. Nem lehetne mindezt másként megérteni, ha csak nem azáltal, hogy a feltámadt Krisztussal találkoztak.

Szent Tamásnak a Szűz Mária iránti tiszteletére történő utalással fejezte be Benedek pápa az ezúttal is a szokásosnál hosszabb katekézisét. Csodálatos névvel illette a Szűzanyát: Triclinium totius Trinitatis, vagyis a Szentháromság nyugvóhelye, ahol a Trinitas megpihen a megtestesülés révén és örömet találnak kegyelemmel teljes lelkében. Az ő közbenjárása által érünk el minden kegyelmet.








All the contents on this site are copyrighted ©.