2010-06-22 17:58:20

Bemutatták a sajtó képviselőinek a Szent Tecla katakomba egy éve felfedezett és restaurált freskóit


Június 22-én, kedden délben a Falakon kívüli Szent Pál bazilika melletti konferenciateremben a sajtó rendkívül nagy érdeklődése mellett bemutatták a Szent Tecla katakomba kettős sírkamrájának frissen restaurált freskóit. Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának és az Egyházi Régészet Pápai Bizottságának elnöke nyitotta meg az ülést, arra emlékeztetve, hogy a kereszténység hatalmas öröksége mindig rejt meglepő, tudásunkat gyarapító és hitünket erősítő újdonságokat. A sírkamra freskóinak vetítettképes magyarázatával Fabrizio Bisconti professzor, a Katakombák Régészeti Felügyelőségének vezetője szolgált. Egy évvel ezelőtt, 2009 nyarán, a Szent Pál év lezárásakor az Egyházi Régészet Pápai Bizottság az Osservatore Romano vatikáni napilapban tette közzé azt a meglepő felfedezést, hogy a Szent Tecla katakomba egyik sírkamrájában egy mennyezeti freskón olyan Szent Pál ábrázolást találtak, mely a szakemberek egybehangzó véleménye alapján az eddig ismert legrégibb ábrázolása a népek apostolának. A vörös tónusú freskó, az eddig is jól ismert Pál apostol ábrázoláshoz hasonló: a freskó aranyszegélyű körben, „klipeusz”-ban mutatja az apostol mellképét, félig kopasz fejjel, ráncos homlokkal és hegyes szakállal. A feltárás során napvilágra került ugyanabban a sorozatban még három másik apostol: Pál mellett Péter, András és János apostolok. Egy közel háromszor három méter alapterületű kicsi, alacsony sírkamra mennyezeti freskója négy sarkában található az apostolok ábrázolása, mindig ugyanabban a formában: arany klipeuszban, mintegy kerek pajzsra festve látható a négy tanítvány, úgy hogy mindegyik a mennyezet központja felé tekint, ahová az apostolokat meghívó Jó Pásztor képét festették.

Barbara Mazzei felelős régész előadásában elmondta, hogy a katakomba egészen magas nedvességtartalma miatt az évszázadok során vastag mészkőréteg rakódott rá az eredeti festékre, mely valójában úgy nézett ki, mintha egy fehérre meszelt fal az idők során a portól bepiszkolódott volna. A restaurálás a legmodernebb régészeti technikát alkalmazta, amikor lézertechnika segítségével, aprólékos és hónapokon át tartó munkával távolították el az eredeti freskóra rárakódott mészkőréteget. A költséges eljárás nagy előnye volt, hogy egyáltalán nem sértette meg az eredeti ábrázolást, ami a munka előrehaladtával egyre jobban feltárta ősi üzenetét.

A sajtókonferencia után az újságírók, fotoriporterek és tévések a helyszínen, a Szent Pál bazilikától pár száz méterre fekvő Szent Tecla katakombát is meglátogathatták, ahol saját szemükkel „a helyszínen” győződhettek meg a felfedezés és a restaurálás nagyszerűségéről. A belső sírkamra jobboldali boltíves sírürege fölött egy nemesasszony freskója látható, aki ruházata és hajviselete révén a római arisztokráciához tartozhatott. Ebben a korban, vagyis a negyedik század végén a római arisztokrácia még egy utolsó és kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy a római impérium ősi pogány vallását visszaállítsa. Ennek a kornak a keresztény hitét tanúsítja a Szent Tecla katakomba sírkamrájának freskója.

Egy, a sírboltba temetett keresztény hölgynek állít emléket a freskó: nemesasszony a kezeit imádságra emeli, a jól ismert „orante” tartásában, ahogy a pap a szentmise kezdetén köszönti a híveket. Az imádkozó hölgy kezeit két apostol felé tárja, akik mintegy imádságának a közvetítői lesznek. Az egész sírkamrát az apostolok hite tölti be: az apostol-kollégium ábrázolása köszönti a sírkamrába belépőt, az elhunyt keresztények az apostolok közbenjárását kérik, akik közül a sziklából vizet fakasztó Péter folytatja Jézus megváltói művét. A mestert a négy apostol veszi körül, akik egykor tanúi voltak majd közvetítői lettek a megváltásnak, amit az ókeresztény ikonográfia a Szent Tecla katakomba kettős sírkamrájában a Jónás-ciklussal, Izsák föláldozásával és az oroszlánok közé vetett Dániel próféta alakjával mutat be.

A katakomba nem lesz nyitva rendszeresen a látogatók előtt, de a régészeti felügyelőséghez benyújtott kérés alapján külön engedéllyel mégis megtekinthető.








All the contents on this site are copyrighted ©.