2010-06-19 17:05:36

A lengyel helyi egyházzal kapcsolatos hírek szentszéki cáfolata


P. Federico Lombardi SJ, vatikáni szóvivő június 19-én, szombaton délelőtt szóbeli nyilatkozatban cáfolta azokat a híreket, amelyek Juliusz Paetz volt poznani érsek helyzetével kapcsolatban terjedtek el a lengyel sajtóban. Lombardi atya megállapította, hogy helytelen „rehabilitációról” beszélni Paetz volt érsek esetében. A főpásztort 2002-ben fosztották meg a poznani érseki széktől. Az akkori rendelkezés azt is megállapította, hogy az érsek nem vezethet nyilvános koncelebrációs szertartásokat. Most – helytelenül - azért került szóba „rehabilitálása”, mivel egy plébános, a helyi püspök engedélyével, azzal a kéréssel fordult Rómához, hogy Paetz érsek nyilvánosan koncelebrálhasson egy szertartáson.
A 2002-ben hozott kritériumok és korlátozások ezután is érvényben maradnak, módosítás nélkül – mondta P. Lombardi, szentszéki szóvivő.
Utalt arra a június 18-án, pénteken közzétett hivatalos nyilatkozatra, amely a poznani érsekség honlapján is olvasható. Ez cáfolja, hogy az egyházmegye jelenlegi főpásztora, Stanislaw Gądecki beadta volna lemondását. Az érsekség azt is közli, hogy semmiféle levelet nem továbbítottak a Szentszékhez. A poznani kúria szóvivőjének tulajdonított kijelentések sem felelnek meg a valóságnak, mivel soha nem hangzottak el és egyébként sem tükrözik a szóvivő álláspontját.








All the contents on this site are copyrighted ©.