2010-06-15 16:58:43

A Justitia et Pax Pápai Tanács elnöke a társadalmi vállalkozói szellemről


Június 14-én hétfőn Rómában nemzetközi összejövetelt tartott az „Együttműködés és Gazdasági Fejlődés Szervezete” valamint a Justitia et Pax Pápai Tanács a „társadalmi vállalkozói szellemről”. A konferencián felolvasták Peter Turkson bíboros, a Justitia et Pax Pápai Tanács elnöke hozzászólását, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az összejövetelen. Turkson bíboros beszéde hangsúlyozza, hogy a szegényeket érintő nagy kérdésekben az Egyház együtt szándékozik működni az államokkal, a civil társadalmakkal és a nemzetközi közösséggel, mégpedig egy új gazdasági és társadalmi kormányzás értelmében, mely a felelősségre és a részvételre épül. A hozzászólás hivatkozik XVI. Benedek pápa „Caritas in veritate” k. szociális enciklikájára és ennek szellemében igényli, hogy az emberi személyt állítsák a pénzügyi folyamatok középpontjába. A pénzügy ugyanis olyan emberi tevékenység, mely az „ember által” valósul meg, az „emberről” szól és az „emberért” van. Ennek megfelelően bensőleg kapcsolódik egymáshoz a pénzügy és az etika. Mindahányszor a pénzügy el akar szakadni a morális törvénytől, ember-ellenessé és ennek következtében társadalom-ellenessé válik. Sőt, ahogy ezt az utóbbi idők tapasztalata mutatja, az összeomlást, a csődöt kockáztatja.

A Szentatya mély meggyőződése, hogy a gazdaság csak akkor állhat az ember és a társadalom szolgálatában, ha testvéri ingyenesség élteti, de nem jótékonykodás módján, hanem a mások érdekével szemben felelős és érdekmentes elköteleződés révén. A testvéri szellemű és jót értékelni tudó gondolkodás jegyében lehetséges a gazdaság, a piac és a vállalkozás olyan megszervezése, mely nem pusztítja le a társadalmi tőkét, hanem a család és közjó érdekébe állítja, miközben senkit sem zár ki belőle. A vállalkozói szellem testvéri jellegű alkalmazása, új hatékony eszközök bevezetésével, megfelel a munka méltósága követelményeinek és ilyen módon létrejöhet nem csak hagyományos magán- és közjellegű vállalkozás, hanem köztes típus is. Egy ilyen vállalkozás nem zárja ki ugyan a profitot, de eszköznek tekinti az emberi és társadalmi célkitűzések megvalósítása terén – fejtette ki Turkson bíboros, a Justitia et Pax Pápai Tanácsa elnökének beszéde a vállalkozói szellemről tartott római konferencián.








All the contents on this site are copyrighted ©.