Jerzy Popieluszko atya boldoggá avatása - Angelo Amato érsek, a Szentté avatási Kongregáció
prefektusának homíliája a boldoggá avatási szentmisén
Varsó, 2010. június 6. vasárnap, Úrnapja
Több alkalommal meglátogattam a boldog
mártírunk, Jerzy Popieluszko emlékét őrző múzeumot és minden alkalommal egészen a
sírásig mélyen megrendültem. Ennek a szelíd papnak a borzasztóan eltorzult alakja
hasonlított a Keresztre feszített Jézus megkorbácsolt és megalázott alakjához, amin
semmi szépség és ékesség nem volt. Annak az elgyötört arcnak véres ajka mintha az
Isten Szolgájának a szavát ismételte volna: „Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek,
arcomat meg, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és
leköpdöstek” (Iz 50,6).
Mi váltotta ki ezt a vérengzést? Jerzy atya talán
bűnöző, gyilkos, netán terrorista volt? Egyáltalán nem! Jerzy Popieluszko egyszerűen
csak egy becsületes pap volt, aki Krisztus és az Egyház szolgálatának a méltóságát
védelmezte és mindazok szabadságát, kik hozzá hasonlóan elnyomatást és megaláztatást
szenvedtek. De a vallás, evangélium, emberi személyi méltóság, szabadság fogalmai
nem álltak összhangban a marxista ideológiával.
Ezért is tört ki ellene a
nagy hazudozónak, Isten ellenségének és az emberiség elnyomójának gyilkos dühe. Amiként
az a történelemben időnként megesik, ezekben az években Európa nagy részén az emberek
elméjének világosságát elhomályosította a sötétség és a jót rosszal helyettesítette.
Így ez a szeretett lengyel föld is a terror, a szolgaság és az álnokság országa lett.
Krisztus evangéliumát, az élet és a szentség szavát felváltotta a gyűlölet és a halál
perverz tanítása. Hazátokra a gonoszság cunamija csapott le.
A múlt század
prófétai megérzései már jelezték, hogy a gonoszság birodalma megtermette a keserű
és emészthetetlen „szentjánoskenyeret” (Lk 15,16), mint a sertések eledelét, amit
megevett volna a tékozló fiú, aki elhagyta az atyja házat.
2. Jerzy Popieluszko
atya nem törődött bele, hogy ilyen haláltáborban éljen és pusztán csak az igazság,
az igazságosság és a szeretet fegyverével próbálta visszakövetelni az állampolgári
és papi lelkiismereti szabadságot. De a rontást hozó ideológia nem tűrte el az igazság
és az igazságosság ragyogását. Ennél fogva ezt a védtelen papot kikémlelte, üldözte,
letartóztatta és végső gyalázatként a haldoklót vízbe dobta. Hóhérai nem tisztelték
az életet, miként nem tisztelték a halált sem. Magára hagyták, miként elhagynak egy
állati tetemet. Tíz nappal később találtak rá.
Az összes lengyel anya sírása
sem lenne elegendő, hogy lecsillapítson egy ilyen gyötrelmet. Hóhérainak kínzásaival
szemben, Jerzy atya Krisztus bátor vértanúsának bizonyult. „Megkínozták, s ő alázattal
elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint
a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.
Erőszakos ítélettel
végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből,
és bűneink miatt halállal sújtották” (Iz 53 7-8).
A fiatal pap áldozata azonban
nem lett vereség. Hóhérai nem tudták meggyilkolni az Igazságot. Vértanúnk halála ugyanis
a kezdetét jelentette annak az általános megtérésnek, mellyel a szívek az evangéliumhoz
fordultak. A mártírok vére ugyanis keresztények magja.
3. Ma Popieluszko atya
boldoggá avatása az egész nemzet számára az örvendezés emlékezetes napja. Popieluszko
atyát megdicsőülten helyezik az anyaszentegyház karjai közé, ugyanazzal a gesztussal,
amivel Elizeus próféta visszaadta az anyjának a feltámasztott fiát: ”Nézd! A te fiad
él!” (1Kir 17,23). Boldog Jerzy Popieluszko megdicsőülésével a Szentatya, XVI. Benedek
pápa mondja ma a lengyel egyháznak: „Íme, a te fiad él!”. Nagy ajándék ez egy nagy
nemzetnek, amely szentjeinek könyvében most egy csodálatos új fejezetet nyitott. Ma
a lengyel egyház a zsoltárossal kiálthatja: „Énekeljetek az Úrnak, ti hívei, adjatok
hálát szent nevének! Hallgass meg, Uram, légy irgalmas hozzám, jöjj az én segítségemre!
Siralmaimat örvendező tánccá változtattad, Uram, Istenem! Téged dicsérlek mindörökké”
(Zsolt 29.) Ha a hóhérok emlékezete örökös vádaskodás lesz, a mi Boldogunk emlékezete
örök áldásban ragyog, még a gyilkosai számára is.
4. Ki adta a vértanúság hősies
erejét a mártírunknak? A mai mise igeliturgiájának szentleckéjében Szent Pál megvilágít
bennünket a kegyelem hatalmáról, mely hőssé alakítja az evangélium hűséges hirdetőit.
Miként Pál, úgy Boldog Jerzy Popieluszko is elmondhatta: „Biztosítalak
benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől való. Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából”
(v.ö. Gal 1,11-12). Jézus a fiatal Jerzyt választotta, már anyja méhétől kezdve, és
meghívta őt kegyelmével a papságra, azért hogy hirdethesse az igazság és az üdvösség
evangéliumát kora „újpogányainak” (v.ö. Gal 1,16).
Az Eucharisztiában jelenlévő
Jézus Krisztus volt az ő ereje. Az 1966-68-as években a szeminarista Jerzy Popieluszko
katonai szolgálatot teljesített, sok szenvedés és megaláztatás közepette, miközben
vallásszabadságában korlátozták. Egészen odáig menően, hogy megakadályozták neki a
mindennapi szentmisén való részvételt, és hogy szentáldozáshoz járulhasson. A lelki
vezetőjéhez, Czeslaw Mietek atyához küldött egyik levelében a fiatal szeminarista
ezt írta: „Tegnap azzal a szándékkal, hogy a bankban pénzt adok fel, a városban mentem.
Bementem egy templomba és hónapok óta először magamhoz vehettem az Oltáriszentséget.”
A vallásüldözés közepette az Eucharisztia vigasza volt az isteni kenyér, mely őt táplálta
hitének tanúságtételében. Eucharisztikus jellegű volt életének utolsó gesztusa is,
amikor 1984. október 19-én bemutatta a szentmisét. Ez alkalommal a vértanúnk a munkások
népét arra buzdította, hogy ne a gyűlöletet és a bosszút válassza, hanem az egyetértést
és a békét: „Imádkozzunk – mondta – hogy szabaduljunk meg a félelemtől, de mindenekelőtt
a bosszú és erőszak utáni vágytól”.
5. Ez az az üzenet, amit a boldog Mártír
ránk hagy. A keresztény a jó és igaz tanúja. A keresztény, mint „boldogságot” éli
a szegénységet, a csapás, a békéltetést, és magát a szenvedést is Jézus szavai szerint:
„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek
országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva
minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a
mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is” (Mt 5,10-12). Szó szerint
megélte ezt a Boldogunk, miközben megsértették papi öntudatában és halálra üldözték.
De Jézus nem hagyta az ő kedves fiát a rossz és a halál hatalmában. Amit a naimi özvegy
fiával tett (Lk7,11-17), ugyanazt cselekedte ezzel a kedvelt fiával is, Jézus előkészített
a megdicsőülését a mennyben és most itt a földön is. A lengyel egyháznak és az egész
egyháznak ma azt mondja az Úr, hogy ne sírjon, mert ez az ő fia él a mennyek dicsőségében.
Jézus a feltámadás és az élet. Ő megsemmisíti a halált és a romlást. Ő az,
akiben élünk, mozgunk és létezünk. Alexandriai Szent Cirill mondja, hogy „Krisztus
megszánta az asszonyt, és hogy megállítsa a könnyei folyását, megparancsolta neki:
„Ne sírj!”. Azonnal megszűnt sírásának az oka”. Jézus együttérzése e fájdalmas anya
iránt valójában a mi Urunk együttérzése az Egyháza, a megkereszteltek szentanyja iránt,
amikor megsiratja a jó ellenségei által halálba hajszolt fiait. Az Anyaszentegyház
bánkódik és könyörögve kéri az Isten Fiát, hogy segítse őket, sőt hogy támassza fel
őket.
A mai evangélium végén halljuk: „ezeknek az eseményeknek a híre elterjedt
az egész Júdeában és szerte a környéken” (Lk7,17). Ma, Popieluszko atya boldoggá avatásának
híre, mint finom tömjénillat terjed el Lengyelországból az egész egyházra és az egész
világra. Ma az Anyaszentegyház – ennek a papi évnek a bezárásaként – ajánlja ezt a
papot, nemcsak példaként, hanem Jézus evangéliuma szépségének és igazságának hősies
tanújaként.
6. Az ő hite megragadó példa volt: „Gyakran - említi egy szemtanú
– az emberekkel való találkozásai véletlenszerűen imádsággá alakultak át… Arra törekedett,
hogy a dolgokat a hit szemével lássa.”
Hite rendíthetetlen volt és ezt kisugározta
a környezetére és azokra az emberekre, akikkel találkozott: „A hit, teszi hozzá Miziolek
atya, benne nem valaminek a kiegészítés volt, hanem minden tettének mértéke”. Megindítóak
Marianna asszonynak, Boldogunk édesanyjának a tanúságtevő szavai: „Az én fiam, Jerzy
atya, egész élete során mélységesen hitt. Katonai szolgálata alatt a rózsafűzért imádkozta,
felettesei parancsa ellenére. Soha nem hallottam, hogy az Úr ellen panaszkodott volna.
Arra törekedett mindig, hogy a hit lelkületével, a Jóisten iránti szeretetből tudja
elfogadni a nehézségeket”. Jerzy Popieluszko édesapja, mint a Szentírás igaz embere,
hitből és szeretetből élt: „Isten Szolgája az életében – állítja egy tanúságtevő –
nem táplált senki iránt ellenszenvet, de gyűlöletet sem az üldözőivel szemben. Szentbeszédeiben
az egyetértésre buzdított. Jelszava volt Szent Pál tanítása: „A jóval győzzed le a
rosszat!”.
Maga a boldog Vértanú 1983- márciusában egyik szentbeszédében így
buzdította a híveket: „Mutassuk magunkat erősnek a szeretetben és imádkozzunk azokért
a testvérekért, akik hibát követnek el! Ne ítéljünk el senkit sem, hanem a rosszat
bélyegezzük meg és rántsuk le a leplet róla. Könyörögjünk Jézus szavaival, amiket
a kereszten mondott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!”
(Lk 23,34). És tégy minket, Krisztusunk mind érzékenyebbé a szeretet tettei iránt,
semmint a gyűlölet tettei iránt.” Tudatában volt, hogy a diktatúra gonoszsága a sátántól
nyeri a hatalmát, ezért buzdított arra, hogy a rosszat a jóval, az Úr kegyelmével
győzzük le: Csak az tudja legyőzni a rosszat, aki tele van a jóval.”
Mondta:
„A kereszténynek nem elég elítélni a rosszat, a hazugságot, a gyávaságot, az erőszakot,
az elnyomást, hanem magának hiteles tanúnak kell lennie, az igazságosság, a jóság,
az igazság, a szabadság és a szeretet szószólójának.” A gonoszság erőszakja gyengeség
és terméketlenség. A jó ezzel szemben győzedelmeskedik és a szelídség, az együttérzés,
a szeretet révén térjed el mindenfelé. „A rendszerek, mint az évszakok jönnek és mennek,
csak hordalék marad utánuk, de az Egyház és a fiai maradnak, hogy megáldják az emberiséget
a határtalan szeretet ajándékával.” A keresztények a föd sója és a világ világossága:
„Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva
dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16).
1987. június 14-én Isten Szolgája
II. János Pál pápa, hosszasan imádkozott a Jerzy atya sírjánál. Virágot helyezett
el, és csendben átölelte és megcsókolta a sírlapot. A pápa ebben a papban Lengyelország
méltó fiát látta.
Kedves Hívek, az örök üzenet, ami ma is megdobogtatja a
szívünket, szemben az Evangélium és az Egyház megújuló üldözéseivel, az a tanítás,
amit a Szentatya, XVI. Benedek pápa ajánl nekünk, mint a Boldog Jerzy Popieluszko
atya tanúságtételének szintézisét, aki – ahogy a pápa mondja – Krisztus papja és vértanúja,
hűséges és fáradhatatlan tanúja volt: legyőzte a rosszat a jóval, egészen a vére ontásáig.