„Ne félj, te kisded nyáj!” – a Közel-keleti püspöki szinódus munkadokumentumának evangéliumi üzenete a térség keresztényeihez

Az október 10-e és 24-e között megrendezésre kerülő püspöki szinódus témája: „A Katolikus Egyház Közel-Keleten: szeretetközösség és tanúságétel”. A mintegy 40 oldalból álló „Instrumentum laboris”, azaz munkadokumentum azokat a válaszokat dolgozza fel, amelyeket a keleti egyházak szinódusainak püspökei, a püspöki konferenciák, a Római Kúria dikasztériumai, a Legfőbb Szerzeteselöljárók küldtek be a Lineamenta, azaz a vázlat kérdéseire.

Az előszóban Nikola Eterović érsek, szinódusi főtitkár megállapítja: a jelenlegi Közel-keleti helyzet sok szempontból hasonlít arra, amelyet az első keresztény közösségek éltek meg a Szentföldön, nehézségek és üldöztetések közepette.

A Bevezető emlékeztet rá, hogy XVI. Benedek személyesen kívánta meghirdetni az eseményt 2009. szeptember 19-én. A szinódus két fő célja a következő: először is meg kívánja erősíteni a keresztényeket önazonosságukban Isten Szava és a szentségek révén. Másodszor meg akarja újítani a „sui iuris” egyházak közötti szeretetközösséget, hogy hiteles, örömteli és vonzó tanúságot tegyenek a keresztény életről. Fontos továbbá az ökumenikus elkötelezettség, valamint a zsidókkal és a muzulmánokkal való párbeszéd.

A munkadokumentum három fejezetre oszlik:

Az első fejezet emlékeztet rá, hogy a világ minden egyháza a jeruzsálemi egyházból származik. A keresztények megosztottsága az ötödik századtól kezdve, majd a XI. században bekövetkezett egyházszakadás mindenekelőtt politikai és kulturális okokra vezethető vissza. Jelenleg a latin hagyományú egyházon kívül hat patriarkális egyház van jelen a Közel-Keleten. Mindegyik gazdag spirituális, teológiai és liturgikus hagyománnyal rendelkezik. A Közel-keleti egyházak apostoli eredetűek és nagy veszteséget jelentene az egyetemes egyház számára, ha a kereszténység eltűnne onnan, ahol megszületett. A térség keresztényei, kicsiny számuk ellenére teljes mértékben részét alkotják az egyes országok társadalmi szövetének és identitásának. A katolikusok feladata, hogy előmozdítsák az állam „pozitív laicizmusát”, hogy enyhítsék a kormányok teokratikus jellegét, és lehetővé tegyék a különböző vallású állampolgárok nagyobb egyenlőségét. A keresztények legyenek aktív kisebbség, anélkül, hogy magukba zárkóznának. A Közel-Keleten a vallásszabadság általában véve csak az istentiszteleti szabadságot jelenti, nem pedig lelkiismereti szabadságot, vagy annak a lehetőségét, hogy valaki szabadon áttérjen egyik vallásról a másikra. A Lineamenta határozottan elutasítja a keresztény részről történő hittérítést, a prozelitizmust, amelyet egyes „evangélikus” közösségek gyakorolnak.

A munkadokumentum második fejezete az egyházi közösségekkel foglalkozik. A katolikus egyházon belül a szeretetközösség két fő jel révén nyilvánul meg: a keresztségben és az Eucharisztiában, szeretetközösségben Róma püspökével, Péter utódával, aki az első az apostolok között: a hit és a szeretetközösség egységének örökös és látható kezdete és alapja. A különbözőségben megvalósuló egység előmozdításához együttműködésre kell bátorítani az egyes közösségeket. A patriarkális egyházakban a szeretetközösség a szinódus révén nyilvánul meg, amely egybe gyűjti a püspököket a Pátriárka, egyházának Atyja és Feje köré.

Az Instrumentum laboris harmadik fejezete a keresztény tanúságtétel témáját vizsgálja meg. Hangsúlyozza a katekézist, illetve a liturgikus megújulás szempontjaira mutat rá. Ennek egyik legfőbb lépése a liturgikus szövegeknek a beszélt nyelvre, főleg arabra való lefordítása.

Alapvetően fontos a zsidósággal folytatott párbeszéd. Ezzel kapcsolatban a dokumentum ismételten szilárdan elítéli az antiszemitizmust. Az arab és a zsidó nép közötti jelenlegi negatív magatartások politikai jellegűek és idegenek minden vallási kérdéstől. Tovább kell folytatni a muzulmánokkal megkezdett vallási és kulturális párbeszédet is. Tudatosítani kell, hogy a keresztények ezekben az országokban jelen voltak már jóval az iszlám megérkezése előtt. A keresztények és muzulmánok működjenek együtt a társadalmi igazságosság, a béke és a szabadság, az emberi jogok, valamint az élet és a család értékének védelme terén. Javasolják a tankönyvek szövegének felülvizsgálását, hogy azok előítéletektől mentesek legyenek. Ez különösen vonatkozik a hitoktatásra. A térség társadalmait is fenyegetik az olyan felfogások, amelyekből hiányzik Isten: az ateizmus és a materializmus, a relativizmus és a közömbösség. Ezek a szélsőséges vallási irányzatokhoz hasonlóan pusztító hatásúak a családra, a társadalomra és az egyházakra. Az evangelizálás egy muzulmán társadalomban csak a keresztények tanúságtétele által valósítható meg – állaptja még meg a dokumentum.

A Végkövetkeztetés c. zárszó ismételten a remény üzenetét hangsúlyozza. Bár a történelem folyamán a keresztények mindössze „kisded nyájjá” váltak Jézus születésének helyén, mégis meghatározó tényezővé alakulhatnak át.

Évtizedek óta nem oldják meg az izraeli-palesztin konfliktust, nem tartják tiszteletben sem a nemzetközi jogot, sem az emberi jogokat, a nagyhatalmak önzése destabilizálta a térség egyensúlyát és olyan erőszakot kényszerít a helyi lakosságra, amely kétségbe esésbe sodorhatja őket. Ezekkel a kihívásokkal szemben, élvezve az egyetemes egyház támogatását, a Közel-Kelet keresztényei fogadják el hivatásukat a társadalom szolgálatában. Végül Lukács evangéliumából vett buzdítással zárul a püspöki szinódus munkadokumentuma: „Ne félj, te kisded nyáj!” (Lk 12,32).