2010-06-01 16:32:11

Leonardo Sandri bíboros látogatása Romániában


A Keleti Egyházak Kongregációjának bíboros prefektusa május 6-a és 10-e között Romániában tartózkodott. Ez volt első hivatalos látogatása a nagy többségében ortodox országban. A görög katolikus püspökökkel Balázsfalván találkozott. XVI. Benedek szavai nyomán arra emlékeztette őket, hogy a II. vatikáni zsinat által elfogadott ökumenikus folyamat visszafordíthatatlan. Mindent meg kell kísérelnünk, hogy osztozzunk Krisztusnak az Atyához intézett imájában: ut unum sint – hogy egyek legyenek. A pápa a romániai keleti és latin-szertartású püspökök legutóbbi ad limina látogatásakor is hangoztatta: nehéz felismerni a sürgető evangéliumi igényeket, ha engednek az egyházi lelkülettől távol álló vetélkedés kísértésének.
Sandri bíboros arra szólította fel a Rómával egyesült román egyházat, az ún. uniátusokat, hogy megújult bizalommal mozdítsák elő az ökumenikus kezdeményezéseket, főleg a keresztény egységhét idején. Használjanak fel minden alkalmat a lelkipásztori együttműködésre, próbáljanak megegyezésre jutni az istentiszteleti helyek tulajdonát és használatát illetően. Tegyenek meg minden konkrét lépést a kiengesztelődés és a közeledés irányába. A bíboros emlékeztetett az „Orientale Lumen” k. apostoli levélre, amely 15 évvel ezelőtt jelent meg. Ebben Tiszteletre méltó II. János Pál arra hívta fel a latin egyházat, hogy fordítson egyre nagyobb figyelmet a keleti kereszténység gazdag örökségére, amely az egész egyház kincsestára.
Sandri bíboros romániai útjának egyik legmeghatóbb pillanata volt az a látogatás, amelyet Nagybánya térségén tett. Ez a hely az elmúlt évszázad kommunista üldözése vértanúinak szent emlékét őrzi. A Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa mindenhová magával vitte XVI. Benedek apostoli áldását, amelyet lelkipásztorok és világi hívek örömmel fogadtak, felidézve II. János Pál feledhetetlen romániai apostoli látogatását, amelyet az akkori hívek „unitate, unitate” kiáltása pecsételt meg örökre.







All the contents on this site are copyrighted ©.