2010-05-31 13:39:27

Bartolomeosz ökumenikus pátriárka moszkvai látogatása


Május 22-e és 31-e között a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka Moszkvában tartózkodik, hogy az orosz ortodox egyháznál látogatást tegyen. Kirill, Moszkva és az egész Rusz pátriárkájának meghívására érkezett az országba, ahol többek között részt vett az orosz ortodox egyház egyik központja és legjelentősebb zarándokhelye, a Szent Szergij kolostorban rendezett találkozón, valamint az ottani szertartáson. Többek között látogatást tett a Valaam-i Színeváltozás monostorban is.

Bartolomeosz pátriárkával egy időben érkezett Mihail, ausztriai metropolita, Irinej, Myriophyton és Paristasis, valamint Emmanuel, Franciaország metropolitája.

Bartolomeosz pátriárka látogatása válasz Kirill pátriárka 2009. július 4-6-a között, Törökországban tett vizitációjára. Egy fontos állomást jelent ez a találkozó a két egyház közötti kapcsolatépítésben az eddigi nézeteltérések ellenére is, ugyanis új alkalom adódik mindkét fél részére az együttműködés kiépítésére. „A meglévő árnyékos oldalak és felhővel borított korok – mondta az ökumenikus pátriárka az Isztambulban megtartott isteni liturgia homíliájában – sajnos el tudják bújtatni a meglévő összekötő szálakat a mi egyházaink között, viszont ezek a felhők csak időszakosak. Az egységet, mely köztünk van, s amely a közös kehelyben nyilvánul meg senki sem tudja elvenni tőlünk.” Pontosan ezért a találkozó elsődleges célja, hogy a pátriárkák a vitatott kérdésekről tárgyaljanak, melyek között említendő pl. az 1996 után, Észtországban kialakult helyzet, vagy a konstantinápolyi pátriárkátus egyházi struktúrája szembe állítva az orosz egyház szervezetével. A pátriárkák továbbá megvitatják az ukrajnai ortodoxok helyzetét, a diaszpórákban folytatott spirituális tevékenység állását, az autokefál státusz megszerzésének folyamatát az autonóm egyházak számára.

Visszatekintve Kirill pátriárka törökországi látogatására a legfontosabb eredmény annak megértése volt, hogy mely módszereket használják a jövőbeni kapcsolatok építésére, melyek a kölcsönös bizalomra és az együttműködésre épülnek. A múltban számos alkalommal került nyilvános vitába a két egyház küldöttsége még olyan esetekben is, amikor más keresztény, nem ortodox egyházak tagjai voltak jelen. „Célunk, hogy túllépjünk ezen a helyzeten” – nyilatkozta a kérdésre vonatkozóan Hilarion metropolita, a moszkvai pátriárkátus külügyi osztályának vezetője a találkozó kapcsán összehívott sajtótájékoztatón. Bartolomeosz pátriárka hosszúnak mondható látogatása Oroszországban megerősíti azt a határozott akaratot, miszerint a két fél el kívánja mélyíteni az újból létrejött párbeszédet. Kirill pátriárka a kérdésről így nyilatkozott: „a testvéri kapcsolatok megújításának és az Isten által adott egység megőrzésének nagyon jó kezdete ez”.








All the contents on this site are copyrighted ©.