„A Szentlélek jelenlétének színei” – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése Pünkösdvasárnapra

Pünkösdvasárnap első olvasmánya az Apostolok Cselekedeteinek beszámolója a Szentlélek kiáradásáról. Jelentős, ahogyan a szent író fogalmaz: „Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek”. A Szentlélek minket is egészen magával sodor, átitat szeretetével, erejével, eltölt bennünket jelenlétének gyümölcseivel.
A második olvasmányban Szent Pál kifejti korintusi híveinek, hogy senki sem vallhatja meg Jézus szent nevét a Szentlélek ereje nélkül. Mi vagyunk azok, akik Jézus nevében imádkozunk, mondunk hálát a Jóistennek, járulunk az általa alapított szentségekhez- Mindebből arra következtetünk, hogy bennünk él és működik a Szentlélek.
Pünkösdvasárnap Evangéliumában Szent János elmondja, hogyan jelent meg Jézus tanítványainak. Az Evangélista biztosan nem véletlenül említ több körülményt, amelyek ezt az eseményt jellemezték. Először azt hangsúlyozza, hogy amikor beesteledett még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak. Szinte kiérezzük ebből a leírásból, mennyire vágyott Jézus arra, hogy újra találkozhasson szeretett tanítványaival. A „még a hét első napján” arra utal, hogy Jézus szinte türelmetlenül várta a nagy pillanatot. Isten szívesen találkozik velünk is.
Másodszor, Szent János azt hangsúlyozza, hogy Jézus azonnal, amint belépett, megmutatta tanítványainak kezét és oldalát. Ez volt neki személyazonossági igazolványa: a sebhelyei. Ebből láthatták a tanítványok, hogy tényleg Ő az, aki előttük áll: Ő, akit keresztre szegeztek és akinek átszúrták a szívét.
Harmadszor, Szent János azt hangsúlyozza, hogy az Apostolok a Szentlelket a bűnök megbocsátására kapták. Kár, hogy itt megszakad a szöveg a vasárnapi olvasmányban. Valakiben, ugyanis felmerülhetne a kérdés, hogy kik voltak a jelenlévő tanítványok, akiknek Jézus átadta a hatalmat a bűnök megbocsátására. Mert ha többen voltak jelen, akkor ezt a meghatalmazást esetleg úgy is lehetne értelmezni, hogy Jézus az egész Egyházra, minden hívőre rábízta a bűnök megbocsátását a Szentlélek erejében. A következő mondat azonban cáfolja ezt a nézetet, és ismét csak csodálhatjuk Szent János precíz fogalmazását: „A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus”. Ez a megjegyzés határozottan kimondja, hogy csak a kiválasztott Apostolok voltak jelen és csak ők kapták meg a hatalmat, hogy Jézus nevében és a Szentlélek erejében megbocsássák a hívek bűneit.
Ennél a pontnál meg kell állnunk és felül kell vizsgálnunk a szentgyónással kapcsolatos magatartásunkat. Aki nem értékeli a szentgyónást, az nem értette meg a kereszténység lényeges üzenetét, amely pontosan abban van, hogy Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy senki el ne vesszen, aki hisz benne, hogy benne nyerje el bűnei bocsánatát. Erre garancia a Szentlélek jelenléte az Egyházban és minden hívő életében.
Amikor a Szentlélekről elmélkedünk, akkor nem szükséges ezt „egyenes úton”, tenni, azaz teológiai vitákba bocsátkozni. Valamivel hasznosabb út, hogy felidézzük a Szentlélek ajándékait, amelyekkel biztosan telehintette a mi életünket is. De a legbiztosabb út, ha a Szentlélek jelenlétének gyümölcseiről elmélkedünk. Ezek közé a gyümölcsök közé tartozik mindenekelőtt a bűnök bocsánata. Hogy ez így van, próbáljunk jól odafigyelni következő szentgyónásunknál a feloldozás szép szövegére: „Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked és adja meg a békét”.
Pünkösdvasárnapján piros színbe öltözteti az Egyház a miséző papot; öltöztessük mi is a szeretet színeibe szívünket a hála jeléül, hogy miénk a Szentlélek minden ajándékával és gyümölcsével együtt.(ApCsel 2, 1-11; 1Kor 12, 3b-7. 12-13; Jn 20, 19-23)