Magyar figyelő: „Egyházüldözés a Kádár-rendszer alatt” – P. Szabó
Ferenc SJ beszámolója
A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református
Egyház közös szervezésben konferenciát rendezett „Egyházüldözés és egyházüldözők a
Kádár-korszakban” címmel május 6-án és 7-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
A konferencia megnyitóján Erdő Péter bíboros köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta:
a múlt feltárásakor a legfontosabb szempont az, hogy az egyház miként teljesítette
krisztusi küldetését az elnyomatás idején; a bosszúállás nem lehet a kutatás indítéka.
- Szabó István református püspök azt hangoztatta, hogy ma a jelent és a múltat
is nehéz feldolgozni, de szükség van olyan evidenciák hangsúlyozására, hogy a kommunista
diktatúra alatt egyházüldözés volt, mert egyesek ezt sokan kétségbe vonják. Jóllehet
azóta megszűnt a diktatúra, annak szellemi tartalma még ott van a fejekben, ezt is
figyelembe kell venni. Olykor elfeledkezünk azokról, akik nem hódoltak be , börtönt
vállaltak, vagy esetleg életüket áldozták Tehát: nemcsak a tetteseket és az (ügynök)-
áldozatokat, hanem leginkább a mártírokat is be kell mutatni.- Prőhle Gergely,
az Evangélikus Egyház országos főfelügyelője megemlítette, hogy a napokban megjelent
kiadványuk, a Háló I, amely egy történész-csoport dokumentumait teszi közzé
magyarországi evangélikus egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945 és 1990 között.
E megnyitók után az első előadó, a konferencia egyik szervezője, Szabó
Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese beszélt a XX. század második
felének közép-és kelet-európai egyházüldözéséről. Emlékeztetett arra, hogy II. János
Pál felállíttatta a Vatikánban az Új Vértanúk Levéltárát, ahol 12 ezer mártírról őriznek
anyagot. Felhívta a figyelmet: nem annyira az ügynökkutatásra kell helyezni a hangsúlyt,
mint inkább az üldözőkre, a tartótisztekre, és azokra, akik azokat olvasták. Szabó
Csaba, aki tekintélyes monográfiát adott ki: „A Szentszék és a Magyar Népköztársaság
kapcsolatai a hatvanas években” (Bp. 2005), röviden kitért a békepapi mozgalomra,
amelynek célja az volt, hogy az alsópapságot elszakítsák a felsőklérustól; a hatvanas
évektől azonban megfordult a trend, és inkább a felsőpapságot igyekeztek megnyerni
a hatalomnak, és ehhez hozzájárult a Vatikán akkori keleti politikája is. (Ehhez kapcsolódó
hozzászólásomra visszatérek.)
Most még néhány előadást említek. Harmath
Károly újvidéki ferences teológiai tanár a II. világháború utáni jugoszláv „néphatalom”,
Tito egyházüldözéséről számolt be adatszerűen. Bohán Béla beregszászi jezsuita
plébános pedig a kárpátaljai egyházüldözésről tájékoztatott. További néhány előadás
címét említem még. (Egyébként a konferencia előadásait kötet formájában kiadják.)
– Máté-Tóth András a szegedi egyetem tanszékvezetője: „Hallgató egyház – módszertani
megjegyzések az emlékezet megtisztításához”. Tabajdi Gábor (történész): „Az
egyházi elhárítás irányítói (1956-1990)”. Czene-Polgár Viktória (levéltáros):
Mindszenty őrzői- két állambiztonsági tiszt az egyházi reakcióelhárítás szolgálatában”.
Soós Viktor Attila (levéltáros) : „Az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium
kapcsolatrendszere”. Fejérdy András (történész): „Állambiztonsági játszmák
a Pápai Magyar Intézet megalakítása körül.” Bánkuti Gábor (tanársegéd): „A
politikai rendőrség ’új szakasza’. Államvédelmi módszerváltás és a szerzetesrendek
1953-1955.”
Visszatérve Szabó Csaba előadására, amelyhez röviden hozzászóltam.
Utaltam említett monográfiájára, amelyből kiderül, hogy miközben folytak az 1964-es
részleges megállapodást előkészítő tárgyalások a Szentszék képviselője, Mons. Casaroli
és az Állami Egyházügyi Hivatal képviselői között, folytatódott a szerzetesek, papok
letartóztatása is. Ez is jelzi, hogy a Munkáspárt kemény magja és az ÁEH két irányt
képviselt. A volt szocialista országokban mindenütt tapasztalható volt ez a kettősség.
A zsinat alatti „olvadás”, détente, a János pápa és VI. Pál által javasolt
párbeszéd nyitása adta meg az indítást az Ostpolitiknak, amelynek fő képviselője Agostino
Casaroli volt. A vasfüggöny mögötti országokban sok főpap ugyan beilleszkedett e politikába,
mások viszont, így a 35 éve Bécsben elhunyt Mindszenty bíboros az amerikai követség
félrabságában aggodalommal figyelte a vatikáni politika alakulását: az 56-os forradalom
utáni terror, majd a Kádár-féle „gulás-kommunizmus” alatt szenvedő, elnyomott magyar
egyház valós helyzetéről hiába tájékoztatta a Vatikánt, 1964. szeptemberében aláírták
a részleges megállapodást anélkül, hogy Mindszenty bíboros sorsáról említést tettek
volna. Ahogy John Bukovsky szlovák származású érsek, volt romániai nuncius írta a
csehszlovákiai egyházüldözésről: a diplomácia egyháza kevéssé figyelt a vértanúk
egyházára.
Péntek délután megnyitották az egyházüldözésről szóló konferenciához
kapcsolódó kiállítást a Párbeszéd Házában, a jezsuiták Horánszky utcai központja
hajdani kápolnájában. A megjelenteket Vértesaljai László atya köszöntötte, majd Balogh
Margit történész foglalta össze a másfélnapos konferencia tanulságait, utána pedig
Ittzés János evangélikus püspök szólt az evangélikusok üldözés alatti magatartásáról,
és megnyitotta a kiállítást, amely június végéig tekinthető meg. A szakszerűen összeállított
információk, dokumentumok, grafikonok, fényképek bemutatják egyrészt az üldözőket
– a pártállam politikai rendőrsége, a belügyminisztérium és a Egyházügyi Hivatal
kapcsolatrendszerét, az 56 utáni megtorlásokat , a koncepciós pereket, a bebörtönzött
papokat, lelkészeket. A Kádár-korszak alatti egyházüldözés története, dokumentumainak
feltárása folyamatban van, de – hangsúlyozta Ittzés evangélikus püspök - még idő kell
a korszak egyházüldözésének, az üldözők és a vértanúk dokumentumainak teljes feltáráshoz,
és ahhoz is, hogy az egyházak is nyíltan szembenézzenek közelmúltjukkal.