2010-05-10 15:19:05

Magyar figyelő: „Egyházüldözés a Kádár-rendszer alatt” – P. Szabó Ferenc SJ beszámolója


A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház közös szervezésben konferenciát rendezett „Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban” címmel május 6-án és 7-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A konferencia megnyitóján Erdő Péter bíboros köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta: a múlt feltárásakor a legfontosabb szempont az, hogy az egyház miként teljesítette krisztusi küldetését az elnyomatás idején; a bosszúállás nem lehet a kutatás indítéka. - Szabó István református püspök azt hangoztatta, hogy ma a jelent és a múltat is nehéz feldolgozni, de szükség van olyan evidenciák hangsúlyozására, hogy a kommunista diktatúra alatt egyházüldözés volt, mert egyesek ezt sokan kétségbe vonják. Jóllehet azóta megszűnt a diktatúra, annak szellemi tartalma még ott van a fejekben, ezt is figyelembe kell venni. Olykor elfeledkezünk azokról, akik nem hódoltak be , börtönt vállaltak, vagy esetleg életüket áldozták Tehát: nemcsak a tetteseket és az (ügynök)- áldozatokat, hanem leginkább a mártírokat is be kell mutatni.- Prőhle Gergely, az Evangélikus Egyház országos főfelügyelője megemlítette, hogy a napokban megjelent kiadványuk, a Háló I, amely egy történész-csoport dokumentumait teszi közzé magyarországi evangélikus egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945 és 1990 között.

E megnyitók után az első előadó, a konferencia egyik szervezője, Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese beszélt a XX. század második felének közép-és kelet-európai egyházüldözéséről. Emlékeztetett arra, hogy II. János Pál felállíttatta a Vatikánban az Új Vértanúk Levéltárát, ahol 12 ezer mártírról őriznek anyagot. Felhívta a figyelmet: nem annyira az ügynökkutatásra kell helyezni a hangsúlyt, mint inkább az üldözőkre, a tartótisztekre, és azokra, akik azokat olvasták. Szabó Csaba, aki tekintélyes monográfiát adott ki: „A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hatvanas években” (Bp. 2005), röviden kitért a békepapi mozgalomra, amelynek célja az volt, hogy az alsópapságot elszakítsák a felsőklérustól; a hatvanas évektől azonban megfordult a trend, és inkább a felsőpapságot igyekeztek megnyerni a hatalomnak, és ehhez hozzájárult a Vatikán akkori keleti politikája is. (Ehhez kapcsolódó hozzászólásomra visszatérek.)

Most még néhány előadást említek. Harmath Károly újvidéki ferences teológiai tanár a II. világháború utáni jugoszláv „néphatalom”, Tito egyházüldözéséről számolt be adatszerűen. Bohán Béla beregszászi jezsuita plébános pedig a kárpátaljai egyházüldözésről tájékoztatott. További néhány előadás címét említem még. (Egyébként a konferencia előadásait kötet formájában kiadják.) – Máté-Tóth András a szegedi egyetem tanszékvezetője: „Hallgató egyház – módszertani megjegyzések az emlékezet megtisztításához”. Tabajdi Gábor (történész): „Az egyházi elhárítás irányítói (1956-1990)”. Czene-Polgár Viktória (levéltáros): Mindszenty őrzői- két állambiztonsági tiszt az egyházi reakcióelhárítás szolgálatában”. Soós Viktor Attila (levéltáros) : „Az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium kapcsolatrendszere”. Fejérdy András (történész): „Állambiztonsági játszmák a Pápai Magyar Intézet megalakítása körül.” Bánkuti Gábor (tanársegéd): „A politikai rendőrség ’új szakasza’. Államvédelmi módszerváltás és a szerzetesrendek 1953-1955.”

Visszatérve Szabó Csaba előadására, amelyhez röviden hozzászóltam. Utaltam említett monográfiájára, amelyből kiderül, hogy miközben folytak az 1964-es részleges megállapodást előkészítő tárgyalások a Szentszék képviselője, Mons. Casaroli és az Állami Egyházügyi Hivatal képviselői között, folytatódott a szerzetesek, papok letartóztatása is. Ez is jelzi, hogy a Munkáspárt kemény magja és az ÁEH két irányt képviselt. A volt szocialista országokban mindenütt tapasztalható volt ez a kettősség. A zsinat alatti „olvadás”, détente, a János pápa és VI. Pál által javasolt párbeszéd nyitása adta meg az indítást az Ostpolitiknak, amelynek fő képviselője Agostino Casaroli volt. A vasfüggöny mögötti országokban sok főpap ugyan beilleszkedett e politikába, mások viszont, így a 35 éve Bécsben elhunyt Mindszenty bíboros az amerikai követség félrabságában aggodalommal figyelte a vatikáni politika alakulását: az 56-os forradalom utáni terror, majd a Kádár-féle „gulás-kommunizmus” alatt szenvedő, elnyomott magyar egyház valós helyzetéről hiába tájékoztatta a Vatikánt, 1964. szeptemberében aláírták a részleges megállapodást anélkül, hogy Mindszenty bíboros sorsáról említést tettek volna. Ahogy John Bukovsky szlovák származású érsek, volt romániai nuncius írta a csehszlovákiai egyházüldözésről: a diplomácia egyháza kevéssé figyelt a vértanúk egyházára.

Péntek délután megnyitották az egyházüldözésről szóló konferenciához kapcsolódó kiállítást a Párbeszéd Házában, a jezsuiták Horánszky utcai központja hajdani kápolnájában. A megjelenteket Vértesaljai László atya köszöntötte, majd Balogh Margit történész foglalta össze a másfélnapos konferencia tanulságait, utána pedig Ittzés János evangélikus püspök szólt az evangélikusok üldözés alatti magatartásáról, és megnyitotta a kiállítást, amely június végéig tekinthető meg. A szakszerűen összeállított információk, dokumentumok, grafikonok, fényképek bemutatják egyrészt az üldözőket – a pártállam politikai rendőrsége, a belügyminisztérium és a Egyházügyi Hivatal kapcsolatrendszerét, az 56 utáni megtorlásokat , a koncepciós pereket, a bebörtönzött papokat, lelkészeket. A Kádár-korszak alatti egyházüldözés története, dokumentumainak feltárása folyamatban van, de – hangsúlyozta Ittzés evangélikus püspök - még idő kell a korszak egyházüldözésének, az üldözők és a vértanúk dokumentumainak teljes feltáráshoz, és ahhoz is, hogy az egyházak is nyíltan szembenézzenek közelmúltjukkal.








All the contents on this site are copyrighted ©.