2010-05-08 16:34:36

„Fatima az új évezredben” – P. Federico Lombardi SJ jegyzete az Octava Dies műsorban


II. János Pál azt kívánta, hogy a harmadik fatimai titkot a két pásztorgyermek, Ferenc és Jácinta boldoggá avatásának napján hozzák nyilvánosságra, a 2000-es Szentévben évezredváltáskor. Egy gyötrelmekkel és szenvedéssel teli évszázad volt lezárulóban, melynek a fatimai látomások drámai de ugyanakkor fénnyel teli spirituális olvasatot adtak: a háború és vértanúság ideje volt, amikor az Egyház és maga a pápa is egyaránt kivették a részüket a szenvedésből és az emberiség megmenekülése iránti vágyból.

Tanulatlan gyermekeknek egy jelentéktelen helyen – pontosan olyanon, ahol a Mária-jelenések történnek – egy üzenetet kaptak, mely egyszerűen ugyan, de mégis olyan spirituális erőt foglalt magába, mely képes volt átlépni minden határt és az emberiség történetének legsúlyosabb eseményei közepette is elérkezett hozzánk.

Most, hogy az események beteljesedtek, a titok napvilágra került. Ezek után mit tud még mondani nekünk Fatima? A „titok” szövegének publikációjakor az akkori Ratzinger bíboros jegyzetét így zárta le: Az a két sarkpont, melyre az emberiség történelme épül nem más, mint Isten, a történelem Urának cselekedete és az ember közös felelőssége, drámai és termékeny szabadságában. Mária, aki megjelent Fatimában ezekre az elfeledett értékekre hívja fel a figyelmünket, az ember Istenben való beteljesülésére, melynek felelős és tevékeny részesei vagyunk.

Csillogó és ártatlan szemekre van szükségünk, hogy képesek legyünk felismerni utunkat az új évezredben, megérteni annak kockázatait és legigazabb reményeit. Fatima üzenete továbbra is teljesen megállja helyét a történelemben.








All the contents on this site are copyrighted ©.