2010-05-04 17:20:10

A hívő emberek legyenek a világ reménysége - Jean-Louis Tauran bíboros felhívása Bakuban


A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, Jean-Louis Tauran bíboros az elmúlt napokban beszédet mondott Azerbajdzsánban, a Bakuban összegyűlt vallási vezetők világtalálkozóján. A Szentszék mellett működő francia bíboros a Vatikáni Rádiónak a következőkben foglalta össze a jelentős vallási értekezleten elhangzott beszédét.

Hozzászólásában elsőként arra emlékeztette a vallási vezetőket, hogy a globalizáció nem jelenti azt, hogy automatikusan megvalósul az emberi testvériség. Sőt ennek sokszor az ellenkezője történik. Annál fontosabb ezért, hogy azok, akik hívőnek tartják magukat, beszélgessenek, törekedjenek egymás jobb megismerésére és vizsgálják meg azokat a lehetőségeket, amelyeket a vallások közötti párbeszéd nyújt arra, hogy a társadalomban érvényre jussanak az értékek. El kell kerülni azt, ami a legnagyobb akadályt jelenti az egyetértés szempontjából: a relativizmust és az intoleranciát. A bíboros beszédében hangsúlyozta, hogy a hívő emberek jelentős mértékben elősegíthetik azt, hogy a mai világ építkezzen, ne pedig romboljon.

A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke még emlékeztetett Azerbajdzsán sajátos helyzetére, ahol a nagytöbbséget alkotó muzulmánok jóindulattal vannak a katolikus hívek és más vallások követői iránt is. A muzulmán vezető tiszteletteljes magatartást tanúsít a pápa személye és a Szentszék iránt.

A vallási vezetők Bakuban tartott értekezletének zárónyilatkozata foglakozott a Kaukázus vidékét is sújtó terrorizmus kérdésével egyaránt. A vallási vezetők valamennyien egyet értettek abban, hogy el kell kerülni minden olyan kísérletet, amely a vallást az erőszak szolgálatába akarja állítani.








All the contents on this site are copyrighted ©.