2010-04-23 18:14:09

Torino: zarándokok ezrei részesülnek a gyónás szentségében


Nap mint nap hívek véget nem érő sorai érkeznek a torinói dómhoz, hogy a bűnbocsánat szentségében részesüljenek, majd Jézus halotti leple előtt egy rövid időre megállva imába merüljenek.

A Torinói lepel közszemlére tételének alkalmával a városba érkező zarándokoknak lehetőségük adódik a gyónásra az erre kijelölt helyeken. A dóm melletti téren minden nap reggel fél 8-tól este fél 7-ig több, mint 200 pap várja a gyónásra jelentkezőket. A világ számos nyelvén – köztük angolul, németül, franciául, spanyolul, de magyarul vagy portugálul is – beszélő papok nagy része olaszországi pápai egyetemek diákjai, akik szabadidejükben felajánlják, hogy segítenek a gyónás szentségének kiszolgáltatásában a Torinóba érkező zarándokok számára. A gyónás szentségében részesülők nagy többsége 50 év körüli, akiknek mintegy 60%-a a nő.

Torinóban minden reggel 7 órakor a dómban megtartott szentmisével veszi kezdetét az imanap, melynek végén az Oltáriszentséget átviszik a Szentségimádás kápolnába, ahol háromnegyed 8-kor megtartják a reggeli imát. Szentségimádásra egész nap van lehetőség.

A torinói halotti lepel, vagyis a Sindone előtt neves személyiségek, a gazdasági szférában fontos szerepet betöltő vezetők is leróják tiszteletüket. Április 22-én, csütörtökön 136 fős olaszországi, a „munka lovagja” érdemrenddel kitüntetett vállalkozók egy csoportja is megcsodálta a Jézus szenvedésének és feltámadásának néma tanújaként ránk maradt halotti lepedőt.








All the contents on this site are copyrighted ©.