2010-04-22 16:33:15

Fatima: a portugál főpásztorok lezárták plenáris ülésüket


Április 21-én, szerdán lezárult a Portugál Püspöki Konferencia 174. plenáris ülése Fatimában – számolt be az eseményről a SIR olasz katolikus hírügynökség. Jorge Ortiga, Braga-i érsek, a Püspöki Konferencia elnöke az ülésen mondott nyitóbeszédében XVI. Benedek pápa „Caritas in veritate” k. enciklikájának szavait idézte, mely a gazdasági átalakulás témáját érinti ezzel is hangsúlyozva a probléma fontosságát. Szükséges egy olyan változás, mely a szegényeknek és a leginkább szükséget szenvedőknek nyújt segítséget és támaszt.

A portugál főpásztorok megemlékeztek a Szentatya születésnapjáról is, valamint kifejezték örömüket Péter utódja Portugáliába tervezett apostoli látogatása kapcsán, melyre májusban kerül sor: „a Szentatyával való találkozás megerősít majd minket hitünkben; új reménnyel és a szeretetre és igazságosságra irányuló lelkes lelkipásztori munkával tudjuk folytatni hivatásunkat” – fogalmazták meg a portugál főpásztorok.

A plenáris ülésen szó esett a kiskorúak ellen elkövetett visszaélések ügyéről is, melyet a portugál egyház a legnagyobb figyelemmel kíván kezelni. Az igazságszolgáltatás és az áldozatok segítése az egyház elsődleges feladata.

A Portugál Püspöki Konferencia hónapokkal ezelőtt „Együtt újragondolni a lelkipásztori teendőket” címmel elindított egy olyan tanulmányi munkát, mely az egyház helyzetét hivatott megvizsgálni. A plenáris ülésen bemutatták a kezdeményezés munkafolyamatának lépéseit, melynek célja, hogy javítsák az országban jelen levő egyházi közösségek, szervezetek, intézmények közötti együttműködést.

A portugál főpásztorok plenáris ülésük végén elfogadták az Egyház és a keresztény ember misszionáriusi mivoltáról szóló Püspöki körlevelet is, melyet a következő hetekben kívánnak közzé tenni – számolt be a Portugál Püspöki Konferencia 174. plenáris üléséről a SIR olasz katolikus hírügynökség.










All the contents on this site are copyrighted ©.